Hogyan alszanak a fókák úgy, hogy agyuk egyik fele ébren van?

New York |

<p>Azonosították amerikai és kanadai kutatók azt a vegyületet, amely képessé teszi a fókákat arra, hogy alvás közben agyuk egyik fele ébren maradjon.&nbsp; A Journal of Neuroscience című folyóiratban közzétett tanulmány némileg megvilágítja azt a biológiai mechanizmust, amelynek révén az agy fürge és eleven az ébrenlét óráiban, viszont &quot;kikapcsolja&quot; magát az alvás idejére.</p>


    A Los Angeles-i székhelyű Kaliforniai, illetve a Torontói Egyetem tudósai alvó fókák agyát vizsgálták a kísérletek során.
    "A fókák valóságos biológiai csodát tudnak produkálni: úgy alszanak, hogy agyuk egyik fele éber marad. A baloldali agyfélteke alszik, a jobboldali viszont nem. Ezt azonban csak a vízben képesek megcsinálni, a szárazföldön ugyanúgy alszanak, mint az ember" - magyarázta John Peever kanadai professzor.
    A tanulmány első szerzője, Jennifer Lapierre szerint felfedezésüket akkor tették, amikor megvizsgálták a különböző vegyületeket a tengeri emlősök alvó, illetve ébren lévő agyféltekéjében. Kiderült, hogy az agy fontos összetevőjeként szolgáló acetilkolin alacsony szintre süllyed az alvó részben, míg a másikban jelentősen nagyobb koncentrációban található. (Az acetilkolin az elsőként felfedezett neurotranszmitter molekula: mind a perifériás, mind a központi idegrendszerben ingerületátvivő anyagként működik sok fajban, köztük az emberben is.)
    Az eredmény a kutatók szerint az sugallja, hogy a szóban forgó molekula éberségre sarkallhatja az agy nem alvó részét. A tanulmányban megállapították azt is, hogy egy másik fontos agyi vegyület, a szerotonin azonos mértékben volt jelen a fókák agyának mindkét részében. Ez a tény azért lepte meg a tudósokat, mert korábban általános volt az a felfogás, amely szerint ez a neurotranszmitter felel az agy "ébren tartásáért".
    A tanulmányt kivonatosan ismertető, ScienceDaily című tudományos portál szerint a vizsgálatok eredményének fontos emberi hatása is lehet, hiszen nagyon sokan szenvednek - az Egyesült Államokban a lakosság 40 százaléka - alvási zavaroktól. Annak megértése, hogy az agy vegyi funkciói közül melyek váltják ki az ébrenlétet, illetve segítik az alvást, jelentős tudományos áttörés lenne. "Végre megoldhatnánk a rejtélyt, hogyan és miért alszunk" - húzta alá Jerome Siegel, a Kaliforniai Egyetem agykutató intézetének munkatársa.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?