Három világrész ízei

Suzanne: „Az étkezés központi téma, ha egy kisebb maláj csoport összeverődik, biztos, hogy szó esik a különféle ételekről A somorjai At Home Gallery vezetői, Kiss Csaba és felesége, Suzanne nem hétköznapi emberek. Nyolc évvel ezelőtt saját lakásukban rendeztek be kiállítótermet, majd 1996-ban elkezdték felújítani a meglehetősen lepusztult állapotban levő zsinagógát, ahol azóta is rendszeresen szerveznek hangversenyeket, illetve mutatnak be a zsinagóga belső teréhez, szellemiségéhez valamilyen módon kötődő installációkat, és egyéb képzőművészeti alkotásokat. Emellett egy családi örökségnek köszönhetően a zsinagóga tőszomszédságában felépült a Művészetek Háza, ahová a világ legkülönbözőbb tájairól érkeznek művész vendégek. ĺgy azután nem csoda, hogy a fiatal házaspár az étkezési szokások terén is „multikulturális”.

Kiss Csaba 1990-ben utazott tanulmányi útra Kanadába, Vancouverbe. Ott ismerkedett meg a törékeny, egzotikus szépségű angoltanárnővel, Suzanne-nal, aki később a felesége lett. Suzanne eljött Szlovákiába, megtanult magyarul, és – egyik szlovák barátnőjétől – többek között a sztrapacskakészítés fortélyait is elleste. Természetesen ez csak egy a sok-sok ételféleség közül, amit kedvel.

– Malajziában születtem, s ott töltöttem gyermekkorom egy részét. A családunk két évre Ausztráliába költözött, s azután következett Kanada. Vancouverben nőttem fel. Nagyon szeretem azt a várost, sokféle kultúra van jelen, hiszen a legtöbb ember más-más közegből származik. Ez a sokféleség érvényes az ételekre, illetve a különböző kultúrkörök szakácsművészetére is. Szerintem az étel az egyik olyan dolog, amit bárki tud élvezni. Mindennap eszünk, és fontosak az ízek, az összetevők, de fontos a látvány, a tálalás is.

A családja Kanadában is maláj ételeket főz?

Nem feltétlenül. Tőlük örököltem ugyanis azt a nyitottságot, hogy kész vagyok kipróbálni minden újat. A mi családunk kínai–maláj ősökkel rendelkezik. Malajziában sok kínai és indiai él. Maga az étkezés központi téma, ha egy kisebb maláj csoport összeverődik, biztos, hogy szó esik a különféle ételekről. A maláj–kínai konyha eléggé csípős, sok chilit és curryt használnak, emellett viszont valamilyen formában a kókusztej is állandóan jelen van az étkezéseknél. Egy másik jellegzetesség a „Nonya”, ami több helyi étel összefoglaló neve. Malajziában az emberek nagyon sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak. A húsok közül elsősorban a fehér húsokat és a tengeri halat kedvelik. Rengeteg fűszerféleségből lehet válogatni. Ez Kanadára is érvényes. A családommal szívesen megkóstoljuk a különböző népek ételeit, és amelyik ízlik, azt később el is készítjük. Én a maláj és a kínai konyha mellett kedvelem a japán, az olasz és a spanyol ételeket is. Amikor a családom ideutazott az esküvőnkre, végigkóstoltuk a cseh és a szlovák konyhaművészet minden jellemző fogását. A magyaros ételeket pedig Csabi anyukája tudja nagyon finoman elkészíteni. Nekem ritkán van időm délelőtt, így ő szokott főzni. Sokat tanultam tőle, de én is mutattam neki néhány dolgot, amit én hoztam magammal az otthoni szokásainkból és a fűszereinkből. Azóta már ő is használja a curryt és a szójaszószt...

Az édesanyám azelőtt nem vett rákot vagy tengeri halat – fűzi hozzá Csaba. – Most időnként van lehetőségünk ilyesmit is vásárolni. Nem fagyasztott, hanem hűtött tengeri halféléket. Ez nagyon fontos különbség. Persze, az elmúlt időszakban nagyot változott körülöttünk a világ. Nyolc évvel ezelőtt, amikor hazajöttünk, télen nem tudtunk friss zöldséget venni, nem volt még fejes saláta, uborka sem, hogy a fűszerválasztékot, pontosabban annak hiányát ne is említsem. A kilencvenes évek elején, amikor kijutottam az Egyesült Államokba, majd Kanadába, még nagyon keveset tudtunk a világról. Hiszen előzőleg gyakorlatilag be voltunk itt zárva. Olyan érzésem volt, újra meg kell tanulnunk főzni, hogy be tudjunk fogadni más kultúrákat. És ide tartozik a gasztronómiai kultúra is. Amikor megismertem Suzanne-ék konyháját, úgy láttam, fényévekre vagyunk tőle. Annyira gazdag, és akkora kreativitással készítik az ételeiket... De Vancouver egyébként is olyan hely, ahol gyakorlatilag minden odaköltözött és ott élő nép étkezési szokásai megmaradtak. Ugyanúgy megférnek egymás mellett, mint a különböző vallások és hagyományok. Valójában teljesen tolerálják egymást az emberek. Úgy látom, lassan itt nálunk is feltámasztódik egy új társadalom, de belátható időn belül aligha lesz összehasonlítási alap, mondjuk, a kanadai és a szlovákiai életvitel között. Kanadában például sokkal könnyebb egészségesen élni.

Csaba: „Amikor megismertem Suzanne-ék konyháját, úgy láttam, fényévekre vagyunk tőle. Annyira gazdag, és akkora kreativitással készítik az ételeiket...” Mit jelent ez az étkezés szempontjából?

Suzanne: Itt nehezebb egészségesen étkezni. Sok a zsír, a húsokat sütik, rántják. Mi mindig jóval több zöldséget és gyümölcsöt ettünk, rántott húsok helyett pedig inkább nagyon pici olajon elkészített ragut és hasonlókat. Vannak szokások, amelyeket az ember gyermekkorától visz magával. Azt is, hogy hogyan nevelték, és azt is, hogy mit raktak elé rendszeresen a tányérra. ĺgy alakul ki a saját ízvilága. De mondom, én mindenfélét szeretek megkóstolni, illetve elkészíteni. Vancouverben nagyon jó kis éttermek vannak, különböző nemzetek főztjével. Sajnos ritkán jutunk el Kanadába. Hiányzik is a családom és a barátaim. Eleinte nehéz volt megszokni az itteni életet, főleg mert nem ismertem a nyelvet. De most már itt is van családom, itt is vannak barátaim. Az pedig nagyon izgalmas számomra, amit csinálunk. Az élelmiszereket illetően viszont az a jó itt a Csallóközben, hogy még lehet házilag termesztett dolgokat vásárolni. Például paradicsomot, paprikát, sárgarépát vagy tojást.

Csaba: S hadd tegyem hozzá, hogy a vancouveri üzletekben ugyan összehasonlíthatatlanul nagyobb a választék – csak burgonyából legalább nyolcfélét lehet kapni –, a kenyér viszont szerintem jobb nálunk, mint a tengerentúlon. Az ilyesmire akkor figyel fel igazán az ember, amikor valamelyik nagyvárosból hazatér. De olyan lekvárokkal sem lehet a hipermarketek polcain találkozni, mint amilyenek az édesanyám receptje szerint készültek. Ezeket generációk adták tovább egymásnak, és valódi értéket jelentenek. Most – legalábbis az áruházi kínálatban – lassan eljön a bőség zavara. De ez nem mindig jelent egyet a minőséggel. És a gyorséttermek elterjedése sem túlságosan biztató jelenség.

A Művészetek Házába – amely egyúttal az otthonuk is, rengeteg más nemzetiségű ember érkezik. Ilyenkor nagy, közös főzések is vannak?

Suzanne: Igen, van úgy, hogy közösen főzünk, megtanuljuk egymás ételeit elkészíteni. Néha gulyáspartit szervezünk, ebben főleg Csaba bátyja és felesége jeleskedik. Nekem van egy itteni baráti köröm, gyakran összejövünk, és főzünk vagy sütünk egymásnak. A sütemény – illetve desszertrecepteket Kanadából hoztam. Előfordul, hogy Csabával csak úgy, a saját kedvtelésünkre állunk neki főzni. Olyankor rendszerint valamilyen egzotikus étel kerül terítékre. A konyhánkban van egy fakemence is, abban a kenyértől a kacsán át a lepényig mindenfélét meg lehet sütni.

Csaba: Ez valósággal szertartásszámba megy, hiszen előbb fel kell fűteni, majd szétválogatni a fát. A különböző fafajták ugyanis más-más ízt hoznak ki az ételből. A konyhánk egyébként – éppen az itt megforduló külföldieknek köszönhetően – valóban vegyes. A közös főzés főképp a vacsorára korlátozódik, amikor egyikünk a salátát készíti, másvalaki krumplit hámoz, megint más a húst szeleteli...

Ha megérkezik egy művész, akár Csehországból, Franciaországból, Romániából vagy Svájcból, rendszerint meglep valamilyen ottani különlegességgel. Ez az ételekre is érvényes. Van, aki két hétig, van, aki egy hónapig lakik, él együtt velünk. A házban vannak műtermek és vendégszobák. Ez egy magánintézmény, azok jönnek, akiket meghívunk. Nincs meghatározva, hogy milyen művészeti ág képviselői. Volt már író, aki nálunk fejezte be a könyvét, most a közeljövőben egy japán szobrász házaspár érkezik majd Tokióból. Legutóbb Romániából volt vendégünk, aki imád főzni. És mert akkor éppen nem volt időnk, ő lett a konyhamester. Az igazi közös élmény azonban az említett társasági főzés, amiben mindenki részt vesz. Az AT Home, azaz az Otthon Galériát ilyen módon is szerettük volna még otthonosabbá varázsolni.