Gyémánt Beethovenből

Egymillió dollárért azonnal elvihető a Beethoven hajából készített, árverésre bocsátott gyémánt. A gyártó cég 2002 óta foglalkozik emberi hamvak drágakővé alakításával.

A LifeGem cég Beethoven tíz szál haját használta fel három gyémánt megalkotására. A kövek kék színűek, és 0.56 karátosak lettek, az egyiket a népszerű aukciós site-on, az eBay-en árulják. Ára ötvenezer dollárról indul, szeptember végéig lehet rá licitálni, de aki kifizet érte kerek egymillió dollárt, azonnal hazaviheti.

Ez az első, hírességből készített gyémánt. A zenész hajszálai egy connecticuti gyűjteményből származnak, mely a világ legnagyobb és legértékesebb (ötmillió dollárra taksált) híresember-hajgyűjte?mé?nye. Évszázadokkal ezelőtt szokás volt ismert emberek hajának egy tincsét eltenni, a John Reznikoff által birtokolt ötvenéves gyűjtemény ezen a szokáson alapul, őrzik többek között Napóleon, Einstein és Abraham Lincoln hajszálait is.

Azért esett Beethovenre a választás, mert ő világszerte ismert, ugyanakkor nem közszereplőként lett híres, ezért személye senkiben nem kelt visszatetszést.

A LifeGem tudósai oxigén nélkül, magas hőfokon szenesítették el a hajszálakat, az eljárás végtermékét három részre osztották. Háromezer fokos hőmérsékletnek, illetve két héten keresztül négyszázötvenezer kilogrammos nyomásnak tették ki ezt az anyagot, így készül gyémánt az emberi maradványokból. A cég egyik vezetője, David Hampson büszkén nyilatkozta, hogy eddig csak elhunytak hamvaiból tudtak emléktárgyat készíteni, de már továbbléptek. Manapság már bárkinek lehetősége van arra, hogy hírességek életével kerüljön kapcsolatba egy értékes tárgyon keresztül. Némi pénzért cserébe széfjében tarthatja, vagy ékszerként viselheti már példaképét az, aki erre vágyik.

A LifeGem öt éve jelent meg a piacon, azóta több ezer megrendelésük volt olyanoktól, akik elhunyt szerettük hamvaiból készült gyémántra vágytak.

A három drágakő egyikét a haj?gyűjtemény kapja vissza, a másikat megtartja magának a LifeGem, az elárverezett példányból befolyt összeget pedig jótékony célra ajánlják fel. (Deluxe Magazin)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?