Friderikusz-dömping

Budapest. Friderikusz Sándorral töltheti ideje nagy részét az, aki karácsony és szilveszter között a Magyar Televíziót választja. Akárcsak tavaly, az idén is a televíziós személyiség vezeti a Nap-kelte minden adását december 25-e és január 2-a között.

Budapest. Friderikusz Sándorral töltheti ideje nagy részét az, aki karácsony és szilveszter között a Magyar Televíziót választja. Akárcsak tavaly, az idén is a televíziós személyiség vezeti a Nap-kelte minden adását december 25-e és január 2-a között. A műsor felvételről megy majd, a beszélgetéseket most kezdik rögzíteni. (Tavaly a Medgyessy Péter kormányfővel készített interjú körül éppen amiatt állt a bál, hogy nem derült ki, korábbi beszélgetésről van szó. Mint utólag kiderült, a miniszterelnök azokban a napokban Kubában pihent.) Nemcsak a Nap-keltében, hanem december 25-én és 26-án, illetve január elsején este A szólás szabadsága válogatásban is látható lesz Friderikusz, aki nemcsak a korábbi műsorokból összeállított egyórás produkcióval, hanem vasárnap normál menetrendben is jelentkezik. Képernyőre kerül a Szuperriporter kerestetik!, többször vetített filmek lesznek láthatóak. A köztévé az archívumból készített válogatással, a Névshowrral, és a Szuperbulival búcsúztatja az óévet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?