Az elmúlt héten került sor a Diákhálózat felsőoktatási tájékoztató körútjára. A már hagyományosan megrendezett program keretén belül a szervezet képviselői mintegy harminc szlovákiai magyar középiskolába, illetve gimnáziumba látogattak el az ország egész területén.
Felsőoktatási tájékoztató körút
Gyengék vagyunk szlovákból?
A fiatalok a középiskolákban kitértek a szlovák nyelv használatára is, hiszen köztudott, hogy sok diák azért választja inkább a magyarországi továbbtanulást, mert hiányosságai vannak szlovák nyelvből. Az egyetemisták saját tapasztalataikból kiindulva hangsúlyozták, ez a hiányosság nem szabad, hogy bárkit is visszatartson. Hiszen a szlovák nyelvet előbb vagy utóbb a magyar középiskolásoknak is meg kell tanulniuk ahhoz, hogy itthon tudjanak érvényesülni.
Összehasonlítva az elmúlt évi tájékoztató körutakkal, az idei információkban gazdagabb volt, ugyanis szinte minden egyetemi város képviseltette magát.
Füleken nem érdeklődtek
Az egyes városok nyújtotta lehetőségek mellett a középiskolások betekintést nyerhettek Soóky Éva pozsonyi irodavezető által az Agora iroda működésébe. A program során bebizonyosodott, hogy szükség van az effajta informálásra, ezt mind a diákok, mind a tanárok is egyaránt alátámasztották. A legtöbb helyen kérdések végelláthatatlan sora merült fel a diákokban, akik talán először hallottak a diákkölcsönökről szóló törvénytervezetről, esetleg arról, hogyan is működik a kreditrendszer. Sajnos viszont néhol az iskola vezetése nem éppen szívélyesen fogadta a programot. Füleken például az előadás szabadidős programként volt bejelentve, amelyre péntek délután révén két diák volt vevő. Ezzel ellentétben Kassán már most arról érdeklődtek, hogy a jövőben mikorra terveznek hasonló információs előadást. A szervezők véleménye szerint a körút sikeressége majd akkor látszik igazán, ha a magyarok szlovákiai felsőoktatási intézményekbe jelentkeznek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.