Egy ártatlan gyilkos?

Pino Pelosit, az egykori fiatal prostituáltat annak idején azért ítélték el, mert saját bevallása szerint 1975. november 2-án a Róma melletti Ostia tengerpartján agyonverte a világhírű író-filmrendezőt. Az azóta eltelt 30 évben többször kiszabadult, majd ismét visszakerült különböző ügyek miatt a börtönbe. Most elérkezettnek látta az időt, hogy elmondja az „igazságot”, amelyet többen kétkedéssel fogadnak.

Pelosi, akit csak Béka gúnynéven emlegetnek, a RAI 3 szombat esti bűnügyi riportműsorában elmondta, nem ő ölte meg alkalmi partnerét, hanem három déli akcentussal beszélő fiatalember, akik „mocskos kommunista”, „köcsög” „szardarab” felkiáltásokkal addig ütötték és rúgták a kor olasz értelmiségének legellentmondásosabb alakját, amíg Pasolini belehalt sérüléseibe. Az akkor mindössze 17 éves Pelosi eredeti vallomásával összhangban ma is azt mondja, hogy a római Termini pályaudvar közelében találkozott Pasolinivel. Azt sem tagadja, hogy már korábban ismerték egymást: elmentek vacsorázni egy pizzeriába, a tengerparti vízi csúszda mellett egy gyors szexuális aktusra is sor került közöttük.

Innentől kezdve azonban megváltozott Pelosi története. Azt állítja, hogy a sötétből három ismeretlen lépett elő, az egyik lefogta őt, míg a másik kettő kirángatta a kocsiból a filmrendezőt, és brutális módon nekiesett. Mielőtt távoztak, őt is halálosan megfenyegették arra az esetre, ha beszélni mer. Pelosi ijedtében elmenekült a helyszínről, és véletlenül kocsival keresztülhajtott a haldoklón, ami az 53 éves Pasolini számára a kegyelemdöfést jelentette. A fiatalember közvetlenül a bűntény után azt vallotta, öszszevesztek az íróval és ő ölte meg egyedül. A műsorban megszólaltatták Pasolini családjának egykori ügyvédeit, akiket igencsak megdöbbentett Pelosi vallomása. Részben elégtétel volt számukra, mivel kezdettől fogva fenntartották, hogy a fiú nem egyedül követte el a szörnyű gyilkosságot

Nem sokan vannak már életben azok közül, akik 1975-ben azt állították, hogy Pasolini összeesküvés áldozata lett, bizonyos körök meg akartak szabadulni egy kényelmetlen értelmiségitől. Nem él már a híres író, Alberto Moravia, sem pedig Laura Betti, Pasolini több filmjének emlékezetes főszereplője. Őket azzal vádolták, mindenáron előre megfontolt, politikai gyilkosságot akartak látni Pasolini halálában, hogy ne kelljen elismerniük: egyszerű homoszexuális féltékenységi dráma történt. Franca Leosini műsorvezető, aki már 1994-ben is meginterjúvolta Pelosit, hisz az új verziónak, miként annak is, hogy a meleg fiatalembert csupán eszköznek használták fel az ismeretlen gyilkosok – írta a La Repubblica.

A római lap a minap mégiscsak megszólaltatta Sergio Citti filmrendezőt, Pasolini egyik kedvenc színészének, Franco Cittinek a fivérét, aki a meggyilkolt művész közeli barátja volt. Citti nemcsak hisz Pelosi ártatlanságában, hanem egyenesen azt állítja: a gyilkosok már a római pályaudvar környékén végeztek Pasolinivel, aztán tették be a kocsiba és vitték ki Ostiába, a fiút pedig csak arra használták, hogy elvigye a balhét. „Tudom, hogy ki ölte meg Pier Paolót, de soha nem akartak kihallgatni” – mondta Citti.

Pier Paolo Pasolini minden kategórián kívüli művész volt: nyelvészként az olasz dialektusok és irodalmuk kutatója volt, nagy elismerést aratott olyan versesköteteivel, mint a Gramsi hamvai, vagy a Rózsa formájú költemény. Az 50-es évek végén nagy visszhangot keltett Utcakölykök című regénye, későbbi filmjeiben, A csóróban, a Mamma Rómában, A túróban újra és újra visszatérnek a külvárosok elhagyatottjai, akiknek minden napja küzdelem a létért.

Magát egyszerre vallotta kommunistának és katolikusnak, ez tükröződött a Máté evangéliuma című filmjében, és ezért egyik közösség sem tekintette magáénak, ráadásul a művész nyíltan vállalta homoszexualitását. Elszigeteltségét csak fokozta, amikor 1968-ban, a diáklázadások során a „szegény sorból kiemelkedett rendőrök” oldalára állt. Sokkoló képei és merésznél is merészebb képzettársításai miatt jószerével minden filmjével botrányt okozó Pasolini ezután belemenekült a régi korok meséibe, elkészítette az Élet trilógiáját – Dekameron, Canterbury mesék, Az Ezeregyéjszaka világa – majd megtagadta őket.

Utolsó, már-már nézhetetlen művében, a Salo avagy Szodoma 120 napjában az Olaszországot valóban fenyegető fasizmus rémképét a végletekig vitt szexuális aberrációkban tárta fel.