Dorka megtáltosodott a hegyek láttán!

A mi Dorkánknál nincs jámborabb állat a földkerekségen, legalábbis ezt állította róla az oktatója, amikor kirúgott bennünket a kutyaiskolából. A hároméves nőstény németjuhász kutya sosem volt hajlandó támadásba lendülni, és a gazdi háta mögött keresett menedéket. Ki hitte volna, hogy az első tátrai kiránduláson megtáltosodik, és kutya-, majd pedig lófogatot, végül pedig egy medvét fog üldözni?

Tátracsorbán, a Mormota Panzióban rendeltünk szállást villámpostán, a tulajdonos szófukar válasza miatt, azonban némi kétséggel indultunk útnak. A háromnapos foglalóra igencsak kurta választ kaptunk: oké. Később a panzió többi lakójától megtudtuk, ennél hosszabb válaszra egyikőjüket sem méltatta. A csaknem háromszáz kilométer hosszú utat Dorka a csomagtartóban töltötte egy kényelmes, pokrócba varrt matracon, mi meg nyomorogtunk a kofferek és hátizsákok tetején. Első megállónkat Dóvalra, egyik kedvenc kirándulóhelyünkre terveztük, mivel az ismert síparadicsomon halad át a 49-es számú út, amely összeköti Dél-Szlovákiát az északi országrésszel és Lengyelországgal. Az igen kemény hegyi hágót már hó borította, aminek a gyerekek nagyon megörültek, és kutyástul nekilódultak az első dombtetőnek. „Takarodjanak azonnal azzal a kutyával, mert nagy baj lesz!” – rivallt ránk egy szűrbe öltözött, pásztornak álcázott piros joggingos kisvállalkozó. Később beismertük, hogy okkal féltette husky kan kutyáit, ugyanis a nyolcas fogatba rendezett menet, amely turistacsalogató látványosságnak sem volt rossz a hófödte lankákon, a nőstény kutyalány láttára hirtelen irányt változtatott. Dorka sem volt rest, kitépte magát a gyerekek kezéből és az izgatónak tűnő falka üdvözlésére sietett. A történet itt sietve véget ért, amikor nagy nehezen kibogoztuk lánykutyánkat a felajzott szibériai hímek közül. Hazafelé már nem álltunk meg Dóvalon.

Úgy aludtunk, mint a mormota

A Mormota Panzió konyhájában sonka és tojás főtt egy nagy lábosban, hogy ne feledjük, húsvéti ünnepek vannak itt fenn a hegyek között is. Dorka máris döntött, hogy a kicsi faborítású szoba helyett ő inkább ebben az illatfelhőben táborozik le. Később a biliárdteremben és az udvaron is szívesen időzött, és másnapra összebarátkozott a másnapos fiatalokkal, meg egy nyugalmazott fővárosi gyógyszerész hölgy ölebével. Tátracsorbáról fogaskerekűvel indultunk a Csorba-tóhoz, a kutya gyerekjegyet kapott. Ugyanez történt később, a négyszemélyes libegőn is, senki sem lepődött meg azon, hogy az eb látni akarja közelről a havas hegyek ormait. Majd mézbort kortyolt a mézeskalácshoz a többi családtaggal együtt a liptói vidéki építészetet és kézműves remekeket bemutató skanzenben, Pribilynán. A kisgidák karámjánál lefogtuk a kutyát, mert felébredt benne a vadászösztön! Ugyanez történt a Csorba-tónál, amit a kényesebb és szolvensebb vendégek nem az apostolok lován, hanem havon csúszó, lófogat vontatta szánon közelítettek meg. Dorka a lovasfogat nyomába akart eredni, de sikerült visszatartani. Ennél már csak az volt kényelmetlenebb, hogy a fogatok 10–15 percenként elhaladtak mellettünk. A sífelvonónál több kutyatartóval is találkoztunk. Egy asszony, vacogó őzpincset dédelgetett a bolyhos pokrócban, egy nyugdíjas férfi pedig kolbászt vett a kedvencének a sütödés standon. Egyetemisták nagy csapata érkezett a síugrató sánchoz rengeteg izgő-mozgó, nehezen megszámolható – öt vagy hét? – keverékkutyával, és megcélozták a hegy tetejét. Az ebek önfeledten túrták a havat az orrukkal, a farkuk hóágyúként seperte szét a szikrázó pelyheket a hegyoldalban. Mi tagadás, hideg volt, de nem engedtek be bennünket a csorbatói vasúti teázóba. A vasútállomáson azonban nagyon kedvesek voltak hozzánk, Dorka vizet kapott, és három kiflivéget, az egyik síléces ifjonc sörét azonban hölgyhöz illően elutasította. Majd aludtunk a szálláson, mint a mormoták.

Elmaradt a medvetáncoltatás

Búcsúztunk a tájtól, a panzió lakóitól. Ilyen esetben ha fú, ha fagy, még egy esti sétát be kell iktatni a csillagos ég és a felettünk feszülő Krivány csúcsa alatt. Magas-Tátrában, Szlovákia legszebb nemzeti parkjában a védett ösvényekről köztudott, hogy nem tanácsos, mi több tilos háziállattal közlekedni rajtuk. Megijeszthetik a vadat, megtaposhatják a védett növényeket. Találtunk azonban egy kerékpárutat, amely rákanyarodott a közeli tanösvényre, ahol eltévedni sem lehetett, és nem fenyegetett a lavinaveszély sem. Tőlünk nem messze éppen azokban az órákban temetett be a lavina egy magyarországi turistát, akinek a kulcscsontja is eltört. Csend volt és nyugalom, a gyerekek önfeledten bukfenceztek a hóban, amikor a kutya szagot fogott, de micsoda szagot! Fület, farkát behúzva, hangosan nyüszített, és újjáéledt vadászösztöne a várható veszély ellenére is azt súgta, követnie kell a tappancsnyomokat! Ezzel azonban nem tudtunk, és nem is akartunk egyetérteni. A szomszédos panzióban lakóktól hallottuk, hogy a medvék olykor-olykor megdézsmálják a nagy szemetes konténereiket. Dorka azonban megszállottan haladt tovább, mi ezzel szemben minél messzebb akartunk kerülni a mézescsuporral bájos, de erdőben elég félelmetesen ágaskodó barna fenevadtól. Máig nem tudni, vajon Dorka találkozott-e a medvével. Negyed óra elteltével a pórázát magával rángató állat megjelent a panzió előtt, csapzottan, mámoros szemekkel. Izgalmas dolog kutyával kirándulni a hegyekben, az állat más szemmel láttatja velünk még a Csorba-tó befagyott jegét is, amelyen nemcsak sétálni lehet, hanem hemperegni is nagyon jó!

Ajánlott link

www.ubytujsa.sk: ezen a honlapon minden egyes szállás mellett külön ikon jelzi, hogy vihető-e háziállat vagy sem, nem kell keresgélni az adott panziót, vagy hétvégi házat bemutató szövegben, a kutyatartónak a napi díj/eb észrevételeim szerint, min. 40, max. 150 szlovák korona (száz)