A fennmaradó öt felújított lakást jövő évre tervezik átadni.
Együtt a család karácsonyra, átadták az elsőt a hat felújított szociális bérlakás közül
Átadták az elsőt abból a hat szociális bérlakásból Kassán, amelyet a „Mosoly, mint ajándék” nevű gyermekotthonokat támogató szervezet bérel az önkormányzattól.
Ahogy Radoslav Dráb, a szervezet képviselője a elmondta, a hat, rossz állapotban lévő, legfeljebb 22 négyzetméteres lakást 15 évre kapták bérbe, azzal a céllal, hogy segítsenek megoldani a kassai családok hajléktalanságát. A lakások felújítását saját forrásból, valamint különböző adományozók támogatásával finanszírozzák, legyen szó magáncégekről vagy nyilvános gyűjtésekről származó pénzekről.
Az elsőként átadott, földszinti lakásba a Ľudová utcában egyedülálló anya, Katarína költözött be családjával. Takarítóként dolgozik, és az utóbbi időben fiaival krízisközpontokban vagy különböző szállásokon élt. A szociális lakásnak köszönhetően harmadik fia is visszatérhet hozzá.
„Nem akarták visszaadni őt, amíg nem volt biztos lakhatásunk. A fiú az ünnepekre hazatérhet. Ez már tényleg karácsony lesz” – nyilatkozta.
Dráb elmondta, hogy a lakásokat olyan családok kapják, akik élethelyzete a legsürgetőbb. Ilyen például, amikor fennáll a veszélye annak, hogy a gyermeket kiveszik a családból, vagy lehetőség van arra, hogy egy gyerek visszatérjen a szülőhöz az úgynevezett gyermek- és családközpontokból.
Az önkormányzattól kapott lakások mellett a „Mosoly, mint ajándék” egy magánadományozótól is kapott egy garzont. További két család várhatóan január folyamán költözhet be a felújított lakásokba, míg a fennmaradó négy család várhatóan a tavasz elején találhat új otthonra.
„Az ilyen projektek nemcsak kihívást jelentenek számunkra, hanem reményt is adnak, hogy a létbizonytalansággal küzdő családok esélyt kapnak a méltó életre. Elsődleges célunk az olyan helyzetek megelőzése, amelyek a családok széthullásához vagy a gyermekek intézeti gondozásba kerüléséhez vezethetnek”
– hangsúlyozta Dráb.
Jaroslav Polaček, Kassa polgármestere kiemelte, hogy az elmúlt években sikerült megállítani a leromlott állapotú városi lakások kétes eladásait, és több tucat további lakást találtak, amelyeket most felújítanak.
„Az emberek gyakran olyan problémákba kerülnek, amelyeket nem maguk idéztek elő. Nagy jelentősége van annak, hogy segítsünk nekik, megmentsük őket, és biztosítsunk számukra otthont. Ez a lakás nem csupán egy lakóhely. A biztonság, a méltóság és az újrakezdés szimbóluma”
– jelentette ki.
(tasr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.