Beszélgetés egy padon

A nem sokkal korábban indított Apple TV+ streamingplatform már 2021-ben bepromózta, hogy az Így jártam anyátokkal sztárja, Jason Segel amerikai színész főszereplésével tízepizódos fekete komédiát forgat. A Direkt terápia két évvel később debütált, a kreátori székben a főszereplő Segel mellett az amerikai televíziós alkotó Bill Lawrence-szel és a brit színész Brett Goldsteinnel. A kaliforniai Pasadenában játszódó széria öt-hat személy körül forgott. Jimmy (az első és második évadért is Golden Globe-díjra jelölt Segel) az autóbalesetben elhunyt feleségét gyászolja, drogokkal és csajokkal, miközben elhidegül kamaszlányától, Alice-től (Lukita Maxwell). A fiatalnak viszont szülőre van szüksége, a szeretetet, odafigyelést és a támogatást jobb híján a nagyszájú, de sebezhető szomszédtól, Liztől (a ragyogó Christa Miller) kapja meg. Itt, ezen a ponton lép közbe az idős pszichológus, dr. Paul Rhoades (a nyolcvankét éves Ford is Golden Globe-jelölést kapott a második évadért), akinek elemi érdeke, hogy segítsen a széthulló családon – Jimmy ugyanis szintén terapeuta, ráadásul Paul korábbi tanítványa és legkedvesebb alkalmazottja az általa vezetett központban.

Ki segít a szakembernek, ha összecsapnak a feje felett a hullámok? Létezik hatékony önkezelés? Kinek érdemes pszichológus segítségét kérnie? Eleve mi történik a pszichológusi rendelőben? Két ismeretlen egymással szemben, az egyik kiönti a lelkét, a másik pedig jegyzetel? Kedvelhetünk egy olyan főszereplőt, aki sokáig foggal-körömmel az ellen van, hogy szimpatizáljunk vele? Csak tüneti gyászkezelési megoldásokat pufogtatnak a hollywoodi munkák? Nagyjából ezekre a kérdésekre igyekezett választ adni a 2023 márciusában lefutott előző évad, az idén októberben indult második pedig tovább használja a működőképes vázat. A határolókeretek ugyanis maradtak, csupán a tartalom – pontosabban: az egyes szereplőkre eső arány – változott. Mint számos eredeti ötletre, értelmes üzenetre (egyáltalán valamiféle körvonalazható mondanivalóra) és jó színészekre építő sorozat folytatásától, úgy a Direkt terápia második évadjától sem érdemes nagy csodát várni. Kivéve, ha szeretnénk kellemeset csalódni!

Hőseinket életformáló változások közepette hagytuk magukra az évadzáróban. Az apai felelősségre rádöbbenő Jimmy visszatért a józanság és munka világába, magához költöztette az egyik kezeltjét, a PTSD-vel küzdő afganisztáni veteránt, Seant (mutasson valaki egy barátságosabb srácot, mint Luke Tennie; lehetetlen feladat) és összejött a kolléganőjével, Gabyvel (Jessica Williams született komika). A régi vágású, igazi krakéler Paulnál Parkinson-kórt diagnosztizáltak, összejött a neurológusával (Wendie Malick) és felvette a kapcsolatot az elhagyott lányával és az unokájával. Liz megpróbált boldogulni az új életében: fiai kirepültek a családi fészekből, be kell érnie az őt idegesítő, de valójában rokonszenves férjével, Derekkel (Ted McGinley). Nem csak összebarátkozott Gabyvel, hanem felkarolja Seant, akinek befektetőként pénzt adott a food truck-jára. És hogy mi történt Gabyvel? Megpróbálta feldolgozni a válását és megpályázni álmai munkáját. Sikerrel, mivel a „csajerő” hegyeket tud mozgatni.

Az újratöltött Direkt terápia cselekménye innen folytatódik. Jimmy megint túllépett a hatáskörén, amikor az egyik páciense, Grace hibás döntéseit úgy próbálta korrigálni, hogy gyakorlati ötletekkel látta el a bántalmazó kapcsolatban élő nőt. Eredmény: Grace lelökte a párját egy kilátópontról, a férfi súlyosan megsérült, a nő börtönbe került. Ha nem lennének ennyire komolyak a tények, akkor legyintve mondhatnánk, hogy így legalább megszületik az igeként használt „jimmyzni” fogalom az általa gyakorolt „fura, terápiás szarra.” Viszont nem tudjuk poénnal elütni a dolgot, mert akadnak itt más gondok is; nem véletlenül aggódnak a barátok, hogy a terapeuta megint széteshet. Például ott van a viszonya a kolléganőjével, Gabyvel. Vezet-e valahova a kapcsolat? Ha nem, akkor be kell fejezniük. Vagy mégsem? A legmeredekebb még hátra van: felbukkan az a férfi, aki Jimmy feleségének haláláért felel, s akit a sorozat egyik alkotója, Brett Goldstein túlontúl sötét tónussal, a kelleténél nagyobb részvétfakasztási szándékkal játszik. Lawrence, Goldstein és Segel (az első kettő alkotta a Ted Lasso című, hasonlóan népszerű Apple-sorozatot) ezúttal egy, a korábbiaknál is drámaibb vonulatra terelik az epizódokat, amelyek valami olyasmit kérdeznek, hogy van-e megbocsátás a gyilkosságért vagy azt, hogy áldozat-e az ittas sofőr, aki balesetet okoz.

Senkinek nem könnyű az élete. Gaby sikeresnek látszó világát a családi szál formálja át, Liz és Derek házasságába az elhidegülés kér helyet, az egyik mellékszereplő, a meleg ügyvéd Brian karaktere pedig a gyermekvállalás, az őszinteség és a hűség témaköreit kapargatja meg. Nem (a már nem is főszereplő) Jimmy, hanem a magát „szúrósnak és makacsnak” tartó Paul a legizgalmasabb figura; ki más is lehetne, ha ő megy át a legnagyobb karakterfejlődésen és a legviccesebb jelenetek is hozzá kötődnek? A nagyon komoly, mégis élvezhető cselekmény, a jelenetépítésben, a játékidőben, a vágásban is megnyilvánuló jó arányérzék, a bátor, kreatív és nem teljesen fekete humor mellett pusztán Paul és Alice közös jeleneteiért megéri nézni a sorozatot. Bejáratott helyük van: egy padon ülnek, egy óceán közeli parkban. A férfi egy fehér panamakalapot visel, bébirépákat rágcsál. A lány általában a megakadásairól beszél. Paul meghallgatja, tapasztalt öregként tanácsokkal látja el. Az, hogy ebből mit fogad meg Alice, szinte mellékes. (Ford nagyon jó a szerepben, de most sem tud kitörni a viszonylag szűkre szabott eszköztárából; Maxwell figyelmes, drámai alakítása tökéletes ellenpontja Williams vagy Miller önfeledt komédiázásának.)

A Direkt terápia nem fukarkodik az üzenettel (például: nem létezik megfelelő idő, cselekedni akkor kell, amikor lehet), így kész szerencse, hogy a megmondani akarás nem válik terhessé. A barátságról, szerelemről és határokról mesélő sorozat jócskán túlmutat a „pszichológusnak is meg van a maga nyűgje” és az „elcseszett emberek tudnak legjobban segíteni az elcseszett embereken” alapvetéseken. Emellett valamennyire mást kínál, mint az amerikai A terapeuta vagy a magyar Terápia, miközben az új részek már kevésbé hunynak szemet a szakmai vétkek felett. Mire valamennyien végigmennek az önelfogadás rögös útján, teljesen elhisszük az egyre nagyobb szerephez jutó Dereck megnyugtató szavait. Ha valaki, hát ő már csak tudja: minden rendben lesz!