MTI-ÖSSZEFOGLALÓJeruzsálem.
Cédulát rejtett a pápa a Siratófalba
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
Jeruzsálem. Ferenc pápa szentföldi zarándoklatának harmadik, befejező napján, tegnap meglátogatta Jeruzsálem óvárosában a muzulmánok harmadik legszentebb helyét, a Szikladómot, majd onnan néhány méterre a zsidók legszentebb helyét, a Siratófalat.
Az egyházfőt Mohamed Ahmed Huszein jeruzsálemi főmufti kísérte a Szikladómba, ahová a helyi szokásokat tisztelve cipőit levéve lépett be a Szentatya. A Szikladóm a zsidó hagyomány szerint azon a helyen épült, ahol a Föld alapköve fekszik, és ahol az első meg a második zsidó szentély állt az ókorban. A muzulmán hagyomány szerint Mohamed próféta álmában erről a helyről indulva tett látogatást a mennyben, éppen ezen a napon. Az Iszlám Dzsihád bejelentette tiltakozását a pápai vizit ellen.
A látogatáson Mohamed Ahmed Huszein jeruzsálemi főmufti a pápának azt mondta, hogy szerinte veszélyben a Mecsetek tere és rajta a Szikladóm, mert az izraeliek judaizálni akarják, „az izraeli megszállás a tönkretételére törekszik”. „Béke csak akkor lesz a térségben, ha a felek kölcsönösen tisztelni fogják egymást” – mondta a főmufti.
A pápa azt mondta, hogy a Szikladóm a muzulmánokat, a keresztényeket és a zsidókat arra emlékezteti, ami közös bennünk, a monoteizmusra, a sok követőre és a gazdag történelemre.
Később a pápa a terror és a holokauszt borzalmaira emlékezett, az óváros szent helyeiről a város nyugati részének állami emlékhelyeire, a Herzl-hegyre hajtatott kíséretével, ahol Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel és Simon Peresz államelnökkel közösen virágot helyezett el a Budapesten született Herzl Tivadar sírján. Herzl sírjának megkoszorúzását Izraelben az ország elismerését jelző gesztusként értékelik, kiemelve, hogy zarándoklaton járt pápai elődei nem keresték fel a zsidó állam megálmodójának és az azt életre hívó cionista mozgalom megszervezőjének, Herzl Tivadarnak a sírját.
A Jad Vasem holokauszt-emlékmúzeumba is elkísérték vendégüket Izrael legfőbb állami vezetői, majd a pápa a lezárt utcákon a város szívébe utazott találkozóra Izrael askenázi és szefárd főrabbijával.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.