Rod Stewart, talán utoljára

ee

Jövő szerdán, május 22-én végre Pozsonyba is eljut Rod Stewart, a rocktörténet egyik legikonikusabb hangú énekese, aki pályafutása alatt több mint 250 millió lemezt adott el, és olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Sailing, a Rhythm of My Heart, a Baby Jane vagy a You‘re In My Heart. 

Vélhetően a régi dalok dominálnak majd a Tipos Arénában készülő koncerten, bár folyamatosan adja ki az új lemezeket: sorrendben 31. szólóalbuma, a The Tears of Hercules 2021 novemberében jelent meg, és a rajta szereplő tizenkét dalból kilencet ő írt. Idén márciusban pedig Swing Fever címmel közös lemezt jelentetett meg Jools Holland zongoristával, akivel a szving aranykorába, a múlt század 30-as, 40-es éveibe tett kirándulást. Hetvenkilenc évesen is turnézik, bár ennek az idei koncertkörútnak sokat sejtető címet adott: One Last Time, azaz Még egyszer, utoljára. 

A skót származását mindig kihangsúlyozó énekes, aki 2016 óta már Sir Rod Stewart, eredetileg focistának készült. A labdarúgás iránti szenvedélye megmaradt, de a lelátókra korlátozódott, a zenerajongók pedig nagyon jól jártak e döntésnek köszönhetően. 

Sir Rod számtalan szakmai díjat, elismerést kapott, köztük Grammyt is. Zenei és jótékonysági szolgálatiért ütötték lovaggá a Buckingham-palotában. 2019-ben zenei pályautásának 50. évfordulóját a You’re In My Heart című albumával koronázta meg, melyen legismertebb dalait a Royal Philharmonic Orchestrával adta elő. Szólópályája előtt ugyanis két zenekarnak is tagja volt: a Jeff Beck Groupban kezdett a szintén legendává vált gitáros mellett, majd a Faces együttes tagja volt. 1975-ös első szólólemezén már szerepelt egy világsláger, a Sailing, amely máig kihagyhatatlan a koncertrepertoárból. A következő évben a Tonight Is The Night ért a lista csúcsára, 1978-ban a Do Ya Think I’m Sexy? című dalával Amerikában is befutott. 

A többi pedig már történelem. 


 

Ujszó videó
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?