Beindult a Karoq szériagyártása

Pozsony |

<p>Múlt hét szerdán gurult ki a Škoda csehországi Kvasiny községben található gyárából a márka első kompakt szériagyártású SUV modellje, a Karoq. Az első autókat októberben kezdik átadni az új tulajdonosoknak.</p>

 „A szériagyártás kezdete hatalmas mérföldkő a társaság és a kvasinyi gyár számára” – nyilatkozta Michael Oeljeklaus, a Škoda Auto igazgatótanácsának tagja. A Škoda 2015-től körülbelül 11 milliárd cseh koronát (423 millió euró) fordított a kvasinyi gyár kapacitásának bővítésére és az új modellek gyártásának előkészítésére. Fokozatosan évi 295 000 autót akarnak legyártani. A Škoda második modelljének világbemutatója idén májusban volt Stockholmban, a kiállítási világpremierje a szeptemberi frankfurti autószalonon lesz.

A kvasinyi egyébként rendkívül fontos gyár a Škoda számára, hiszen itt gyártották le 1947-ben az első Škoda Superbet. Egyebek mellett itt készült 2009 májusától a közkedvelt Škoda Yeti is, melynek gyártását az utód, tehát a Karoq érkezése miatt már leállították. Itt gyártják a Seat Atecát ám a Škoda Kodiaqot is. A modellek iránti hatalmas érdeklődés miatt a konszern néhány újdonságára már közel egy évet kell várni.

Egyébként a 4,38 méter hosszú Karoq csomagterének térfogata már a hátsó ülések alapállapotában is kimagasló: 521 liter; ám az opcionális VarioFlex ülésrendszer még ennél is nagyobb mozgástérre ad lehetőséget. A rendszer három különálló hátsó ülésből áll, amelyeket egyenként lehet állítani, vagy ki is lehet venni. Ezzel igény szerint tágasabb belső tér, vagy nagyobb csomagtér alakítható ki. Ha például a két külső ülést 150 milliméterrel előrecsúsztatjuk, a csomagtér 588 literre nő. A rendszer számos egyéb kombinációt tesz lehetővé az utas- és csomagtér alakítására. A középső ülést kiemelve a szélső ülések az autó közepe felé mozgathatók, így nagyobb tér jut a hátul ülők vállainak. További előny, hogy a hátsó ülések háttámlájának dőlésszöge külön-külön állítható. A középső ülés emellett egy kar segítségével összehajtható, amivel két pohártartóval ellátott középső kartámasszá alakítható. Mindhárom ülés kartámaszait lehajtva az egész hátsó üléssor teljesen előrehajthatóvá válik, és az első ülések hátoldalának támaszkodik. A fejtámlákon lévő kis kampó rögzíti a szerkezetet. Ebben a pozícióban az üléseket teljesen ki is lehet emelni, így a Karoq pillanatok alatt furgonná alakul, 1810 literes maximális befogadóképességgel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?