Már óvodába is együtt jártak. Igazi jó barátok a gimnázium második osztályában lettek, s csak később, harmadik vége fele, negyedik elején szerelmesek. Az érettségi után együtt költöztek a nagyvárosba, hogy ott folytassák tanulmányaikat.
Ádám és Éva, de nem a teremtés, egy lakás története
Közben az évek teltek, szerettek volna végre igazi otthont teremteni, s a nagy akarásnak az lett a vége, hogy nyolc év után sikerült is egy belvárosi lakás bérleti jogára szert tenni. Mivel Ádám közben már a harmadik egyetemre járt, éppen tán doktorált, Évának egyedül, magánkölcsönökből kellett a finanszírozást megoldania, de megoldotta és örömmel költözött be a tágas két szobába. A sajátja végre, gondolta. Bár akkor már borult az ég a házasság felett, de nem volt még se zápor, se zivatar, se jégeső...
Távolodás
Ám arra is eljött az idő. Hosszas és fájdalmas hezitálás után Éva egy nap úgy döntött, egy időre eltávolodik férjétől, hogy házassága krízisét jobban át tudja látni, és lehet, úgy valamiféle megoldást is talál. Mivel az együtt töltött évek alatt elkerülte őket a gyermekáldás, Éva egyedül, külföldön vállalt alkalmi állást. Ádám közben sem volt túl agilis a krízis elemzésében, nemhogy a megoldásában. Hat hónap után Éva visszatért, ám amikor azt tapasztalta, ugyanaz a hangulat, ugyanaz az Ádám fogadja, akitől fél éve elutazott, egy szál kofferral távozott a lakásból. Nem látott lehetőséget a házasság megmentésére.
Éva, amúgy a türelem és tűrőképesség példaképe, két teljes éven át próbált megegyezni férjével lakásuk ügyében. Ádám viszont hajthatatlan volt. Kitartott véleménye mellett, hogy Éva önszántából ment el, amivel egyszer s mindenkorra lemondott a lakásról. Hozzátette ugyan, hogy ha esetleg meggondolja magát és visszajön hozzá, lakhat ott, egyébként felejtse el a lakást.
Válás után
Tizenkét évi házasság után Éva beadta a válókeresetet, s mivel jó két éve nem éltek már együtt, minden gond nélkül elválasztották őket. Mielőtt azonban a vagyonelosztásra kerülhetett volna sor, Ádám előállt egy korszakalkotó ötlettel: vegyék meg közösen a lakást a szövetkezettől, hogy aztán magasabb áron adhassák el, s a pénzen megosztozva, ki-ki könnyebben szerezhet egy egyszobást. Logikusnak tűnt a gondolatsor, Éva meg mindig is adott Ádám szavára, beadta hát vele közösen a lakásvételi kérvényt.
A bürokrácia szörnyű dolog, az ügyintézés lassú, mondogatta Ádám, amikor Éva néhány hetenként felhívta, hogy érdeklődjék, mégis, mi újság van a lakásvétellel. Addig kárhoztatták együtt a bürokratikus hivatalnokokat, mígnem egy nap Éva maga ment be, hogy megsürgesse a dolgot. Legnagyobb meglepetésére az illetékes hivatalnok egy hitelesített dokumentumot mutatott neki, amely tanúsága szerint Ádám két szomszéd vallomásával alátámasztva kijelenti, Éva két éve nem lakik a bejelentett címen, ő a hollétéről sem tud, volt felesége a lakás iránt sem érdeklődik, valószínűleg külföldön tartózkodik, így bizonyos, hogy nem tart igényt a tulajdonjogra.
Csalás és ámítás
Ádám nyilvánvalóan magának akarta a lakást, csakhogy Éva nélkül nem tudta megvenni. Hogy belső segítséget kapott ebben a majdnem tökéletesen végrehajtott csalásban, az is biztosra vehető, hiszen a hivatalból Évát senki soha nem kereste. A két éve albérletbe szorult nő ekkor már nem tehetett mást, leállította a lakásvételt, és felújította perét a közös ingatlant illetően. Ádám, mint általában, ha problémát kellett megoldani, úgy tett, mint akire nem tartozik a dolog. Nem jelent meg kétszer a tárgyaláson, a per újabb évekig húzódott. Egyszer csak megjelent egy soron levő tárgyaláson, megbánást tanúsított, de mire az ügyet lezárhatták volna, a pert bonyolító bíró nyugdíjba vonult.
Mindeközben Ádám természetesen nyugodtan együtt élt a még a válás előtt szerzett barátnőjével a lakásban, Éva pedig időközben újra férjhez ment, egy év leforgása alatt világra hozott két gyermeket, s így szoroskodtak a kicsivel s a még kisebbel négyen egy albérleti garzonban.
A sok huzavona után új tárgyalást írtak ki új bíróval, akinek fogalma nem volt az esetről, de hiába is lett volna, mert Ádám megint csak nem jelent meg. Évának pedig, ügyvédje szerint is, semmi esélye nem volt bármilyen igazságos megoldásra, mégpedig annál az egyszerű oknál fogva, hogy annak idején önszántából hagyta el a lakást. S ha a bíróság kötelezte volna is Ádámot, hogy biztosítson volt nejének a közös vagyonrész fejében egy másik lakást, ennek valóra váltása évekig is elhúzódhatott volna, hiszen határidő ilyen esetekben nincs. A legalább hárommilliót érő lakásért Ádám 150 000 koronát ajánlott Évának az időtlen időkig tartó rendezési huzavona után. És mivel tanult szakemberek kiokosították Évát, hogy ha ezt visszautasítja, úgy jár, hogy még ettől az öszszegtől is elesik, hiszen az ügy akár életük végéig is húzódhat, ő totyogó és karonülő lányára nézve elfogadta az összeget, így sikerült lefizetnie a kölcsönöket, s keríteniük végre egy kétszobás albérletet.
Happy end nincs
Mint ahogyan tanulság sincs, hacsak az nem, hogy az ember semmilyen körülmények közt ne hagyja el a lakását. Nincs ugyanis, aki megvédje jogait, ha a másik fél ki akarja semmizni őt.
A válás általában véve is nagyon fájdalmas és bonyolult folyamat. Éva esete sajnos nem egyedülálló eset, és nem is kizárólag a feleség az, aki pórul jár. Férjekkel is megeshetik ugyanez. A megoldás az volna, ha olyan társadalomban élnénk, ahol az Ádáméhoz hasonló magatartás erkölcsileg volna elfogadhatatlan, és azt, aki hasonlóképpen mások kárára manipulál a törvény adta lehetőségekkel, azt az emberek egyszerűen kirekesztenék maguk közül. De sajnos nem ilyen társadalomban élünk, így saját és gyermekeink érdekében szinte kötelezően gyakorolnunk kell a gyanakvást. Még akkor is, ha gyanakvónak lenni ellenünkre való. Máskülönben úgy járhatunk, mint Éva: törleszthetünk valamit, ami már nem a miénk, s közben kénytelenek leszünk bérelni a másét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.