A tyúk meglepetései

Meghatározták a tyúk genetikai állományának teljes bázissorrendjét. Az ember és több emlős, illetve néhány alacsonyabb szerveződési szintű élőlény után a tyúk az első madár, amely beállhat a „feltérképezett organizmusok“ sorába.

A tyúk számos biológiai és orvosi kutatás fontos alanyaként szerepel. Például az embriológusok egyik kedvenc kísérleti állata – a magzati fejlődés tanulmányozására jól alkalmazható „eszköz“ a tojás. A tyúkot mint modellszervezetet a vírusfertőzések és bizonyos rákos elváltozások közötti kapcsolat megértésére is használják. A madárinfluenza-járvány terjedése is a tyúkgenom részletes elemzése felé fordította a kutatók figyelmét, hogy meghatározzák azokat a genetikai tényezőket, amelyek egyes tenyésztési vonalakat ellenállóbbá teszik a járvánnyal szemben.

A program során a bankivatyúk (Gallus gallus) DNS-ét vizsgálták. Ennek az Ázsiában őshonos baromfinak a háziasított változata a mai házityúk. A genom szekvenciájának meghatározásához egyetlen állatból származó DNS-t használtak. A munka befejeztével megállapítható, hogy a tyúk DNS-állománya körülbelül egyharmada az emberének, összesen 1 milliárd bázispárból áll. A gének száma azonban nem kevesebb: a tyúknak is mintegy 20–30 ezer génje van, csakúgy, mint az embernek. A genom előzetes elemzése, a gének azonosítása során máris több érdekes dologra derült fény. Eddig úgy gondolták, hogy a tyúkoknak rossz a szaglása, azonban rengeteg olyan gént találtak, amelyeknek más élőlényeknél a szaglásban van szerepe. Egy másik meglepő felfedezés, hogy a keratin nevű fehérje génje – a keratin az emberben a haj és a köröm, a madaraknál pedig a csőr és a tollak anyaga – nagymértékben eltér egymástól az emlősök és a madarak esetében. Eddig azt gondolták, hogy a gén egy közös, ősi génből alakult ki mind a két állatcsoport esetében, de most úgy tűnik, hogy a keratin génje a két állatcsoportnál külön-külön jelenhetett meg.

A genom azon részei, amelyek nélkülözhetetlenek az élőlény létezéséhez – mivel valamilyen alapvető biológiai feladatot látnak el – sok állatfaj esetében megegyeznek, de legalábbis nagyon hasonlítanak egymásra. Ezek az ún. konzervatív régiók nem változnak jelentősen az evolúció során. A csirke és már „feltérképezett“ emlősök (köztük az ember) szekvenciáját összehasonlítva meglepő mennyiségű egyezést találtak azokban a szakaszokban, amelyekről azt gondolják, hogy közvetlenül nem vesznek részt fehérjék kódolásában – azaz ezek a konzervatív régiók nem a gének területére esnek.