A Hamász üdvözölte a Nemzetközi Büntetőbíróság döntését

Benjamin Netanjahu

A Hamász iszlamista palesztin mozgalom pénteken üdvözölte a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICJ) véleményét, amely szerint törvénybe ütköző, hogy Izrael továbbra is megszállva tartja az 1967-ben megszállt palesztin területeket.

A Hágában kiadott nem kötelező érvényű állásfoglalás azzal a feladattal állítja szembe a nemzetközi közösséget, hogy haladéktalanul lépjen fel a megszállás megszüntetése érdekében, különös tekintettel a Gázai övezetben folyó háborúra – írta közleményében a Hamász.

A bíróság pénteken kihirdetett véleménye szerint Izrael telepes politikája és a természeti erőforrások felhasználása a megszállt palesztin területeken sérti a nemzetközi jogot, Izraelnek jóvátételt kell fizetnie a palesztinoknak a megszállás által okozott károkért.

A Nemzetközi Bíróság februárban tartott meghallgatást annak nyomán, hogy az ENSZ Közgyűlése 2022 decemberében nagy többséggel megszavazta, hogy a 15 bíróból álló testület nem kötelező erejű véleményt alkosson a palesztin területek, valamint Kelet-Jeruzsálem Izrael általi 57 éves megszállásának jogszerűségével kapcsolatban. Izrael az 1967-ben foglalta el Ciszjordániát, Kelet-Jeruzsálemet és a Gázai övezetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?