A Titán meghódítása

Párizs. A nyár óta a Szaturnusz körül keringő Cassini amerikai űrszondához kapcsolt Huygens európai fejlesztésű leszállóegységen elvégezték az tizenhatodik, egyben az utolsó „repülés közbeni tesztet”, és a szakemberek megállapították: a főpróba sikerült.

A Huygens tesztelése még az űrközpontbanKarácsonykor kezdődhet a nagy előadás: a szerkezet leválva a Cassiniről elindul úti célja, a gyűrűs bolygó legnagyobb holdja, a Titán felé – adta hírül az Európai Űrügynökség (ESA) internetes hírportálja. A Huygens január 15-én lép be a Szaturnusz-hold légkörébe, s megkezdi két és fél órásra tervezett ereszkedését, miközben méréseket végez, valamint fényképeket is készít. Adatait a Cassinira küldi, amely mintegy reléállomásként továbbítja azokat a kaliforniai Pasadenában lévő irányító központba.

Mint az ESA szakértői közölték, a Huygens ejtőernyős fékezéssel megpróbálja épségben elérni a Titán felszínét, és ettől kezdve minden egyes perc, amíg csak életjeleket ad magáról, külön ajándék lesz a földi irányítóknak. Fél óra elteltével azonban mindenképpen el kell búcsúznia a Földtől, mert közben átjátszóállomása, a Cassini olyannyira eltávolodik a Titántól, hogy már nem tudja venni a Huygens jeleit.

Ha mindez sikerül, az emberiség a Naprendszer egyik legtitokzatosabb világába pillanthat be. A Titán ugyanis nagyon rejtélyes égitest – remélhetőleg már csak január közepéig. Ellentétben a Naprendszer többi holdjával, sűrű légkörrel veszi magát körül, amely még a Földénél is másfélszer sűrűbb. Ezért földi teleszkópokkal nem is lehet látni a felszínét. A légkörében jócskán van nitrogén is, akárcsak a mi bolygónkéban. Tudósok szerint a Titánt körülvevő „szmog” a Föld őslégkörére hasonlít.

Felszínén az uralkodó elemek közé tartozik a metán, amely a Földön gáznemű anyag, a Titánon viszont cseppfolyós állapotban fordul elő, tekintve, hogy az égitesten igen hideg van, az átlaghőmérséklet mínusz 178 Celsius-fok. ĺgy az is elképzelhető, hogy a Huygens majd egy úgynevezett metánóceán kellős közepén találja magát. Egyébként megépítői arra is felkészítették a szondát, hogy mit csináljon abban az esetben, ha nem szárazföldön fog talajt.

Ez a tudósok számára rendkívül izgalmasnak ígérkező kaland tőlünk majd másfél milliárd kilométerre fog lejátszódni. Ezért van az, a történések után még mintegy 70 percet kell várnunk, amíg a fény sebességével száguldó rádiójelek megérkeznek a Földre, hogy ezek a kozmikus hírnökök – a remények szerint – a páratlan vállalkozás sikeréről számoljanak be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?