A távolságtartás 45 százalékkal is csökkenthette a koronavírus-járvány terjedését

koronavírus

A távolságtartás akár 45 százalékkal is csökkenthette az új koronavírus okozta járvány terjedését Európában egy dán-francia tanulmány szerint.

A kutatók – a Google és az Apple által biztosított mobiladatok alapján – a járvány első hullámának hat hetét vizsgálták Európában – áll a Dél-dániai Egyetem (SDU) csütörtöki közleményében.

Az európai országok az első hullám idején különböző szigorúságú kijárási és mobilitási korlátozásokat vezettek be, az intézkedések szigora változhatott országonként a vizsgált hat hét alatt.

„Az okostelefonok világában olyan nagy mennyiségű adathoz férünk hozzá, hogy teljesen új és minden eddiginél pontosabb módszerrel követhetjük a pandémia alakulását” – mondta Francesco Sannino, az SDU elméleti fizikusa.

A tudósok – Sannino, valamint a Lyoni Egyetemről Giacomo Cacciapaglia és Corentin Cot – azt állapították meg, hogy a legkevesebb mobilitást az olaszok, a franciák, a portugálok és a spanyolok mutatták. A járvány terjedése ezekben az országokban átlagosan 30 százalékkal (25 és 45 százalék között) mérséklődött a megfigyelt hat hétben.

Svédországban ebben az időszakban ugyanígy csökkent a terjedés, miközben az emberek mobilitása sokkal nagyobb volt. A kutatók szerint ez arra utalhat, hogy a politikai döntések ellenére a lakosság valamennyire mégis visszavett a társas érintkezésekből.

A mobilitást tekintve a többi európai ország adatai a svéd és a legalacsonyabb, vagyis olasz, francia, portugál és spanyol adatok között voltak.

A tanulmányban figyelmeztettek arra, hogy a vizsgált hat hétben csökkent ugyan a fertőzési ráta, de ez nem jelenti, hogy kevesebb lett Covid-19-es betegek száma.

„A csökkenés azt jelenti, hogy a járványgörbe laposabb lett, később érte el a maximumot, de nem befolyásolta feltétlenül az esetek teljes számát” – írták a közleményben.

A tanulmány egyelőre nem jelent meg nyomtatásban, még folyik a szakértői ellenőrzése.
https://www.sdu.dk/en/nyheder/forskningsnyheder/social-afstand

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?