Felsőszeli. Az Európai Unió 2007-től az eddigieknél is jobban támogatja az integrált vidékfejlesztési programokat.
A támogatásokról a kistérségben döntenek
Az ilyen típusú uniós támogatás elnyerésére azonban a kistérségeknek fel kell készülniük. Mivel hazánk azon kevés új uniós tagország közé tartozik, amelyek a csatlakozás utáni években erről önként lemondtak, a felkészülés csak a SAPARD-program által támogatott 11 kistérségben folyik. Ezek egyike a Felső- és Alsószeli, Tallós, Vezekény és Pozsonyeperjes által létrehozott Termál Kistérség. Kovács Lajos kistérségi menedzser a konferencián elmondta: ezekben a községekben a Fórum Régiófejlesztési Központ munkatársainak közreműködésével az elkövetkező hónapokban nyilvános találkozók sorozatán foglalkoznak majd el a helyi lakosok azzal, hogy mire is lenne a legnagyobb szükségük. A fejlesztési stratégia idén augusztusra készül el és addigra ismert lesz a 2014-ig érvényes új uniós vidékfejlesztési politika is. Jela Tvrdoňová szerint a vidéki kistérségeknek addig is érdemes odafigyelniük, hogy az ezzel kapcsolatos brüsszeli vitákban milyen álláspontot képvisel a hazai földművelésügyi minisztérium. (tl)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.