A szalonnasütés matematikai-fizikai analízise

és jó darab szalonnát nyárs által a lángba dugdosva majd rendszertelen időközönként onnan ki-kihúzva a hagymakarikákkal tetszés szerinti mértékben borított kenyérszeletekre zsírcsöpögtetést eszközlünk, esetenként egy jó pohár borocska igénybevételével, miközben amodébb még jó poharunk nevelőanyja, egy terjedelmes demizson is vár sorára türelmetlenül.

Igen! Ennek az ösztönös, primitív, úgynevezett szalonnasütésnek az eredménye a klasszikusan feketére égett szalonna, mely az esetek statisztikailag igazolható 97%-ában öngyulladás következtében válik a lángok martalékává, hacsak a fönt említett ösztönös szalonnasütő halált megvető bátorsággal utána nem nyúl s a parázsból ki nem kapja különféle segédeszközök – fadarab, házigazda féltve őrzött vadászkése stb. – segítségével. Az e fajhoz tartozó szalonnasütő egyszerű agytekervényeiben még az a fantasztikus gondolat is felötlik esetleg, hogy e feketére kokszolódott egykori disznómaradvány még biztosan ehető: csak le kell vagdalni az égett részeket, melyek a színben szinte semmiben nem különböző zsíros kenyérrel együtt gyors fogyasztásra kerülnek, így az eredmény többek között fekete, szabálytalan ellipszis alakú lenyomat az illető egyén szája körül, akárha egy erősen használt vaskályhát csókolgatott volna duhaj jókedvében.

Érdekes módon e mellékhatások időbeli halmozódásai erős korrelációt mutatnak a pohár borocska és a demizson érintkezésének frekvenciájával. Ily módon elvileg elképzelhető – s ezt számos hitelesített kísérlet is igazolja –, hogy a szalonnadarab többször is meggyullad, erős lánggal ég, leesik, ég, leesik és így tovább, az egyszerű lelkületű szalonnasütő többször is falatozik a kormos, faszéndarabkához hasonlító végtermékből, s ezáltal az ajkait körülölelő zsíros és sötét bevonat terjedelmileg is növekszik, meg többszörössé is válik, feledhetetlen perceket szerezve ezáltal a többi, tűz körül ülőnek. Az e fajta szalonnasütés tehát inkább a társaság alaphangulatának emelésében, mintsem gasztronómiai értékek létrehozatalában játszik szerepet.

E típusnak szöges ellentéte – mondhatnánk, az érem másik oldala – a szalonnasütő tehetség. Veleszületett kifinomult képességei révén csaknem bármilyen erősségű tábortűz mellett és csaknem bármilyen fajta szalonnából – az alig egycentis hasaalja szalonnától kezdve az akár tizenöt centiméteres hátszalonnáig bezáróan – elfogadható, alaposan átpirult, már csak elhanyagolható mennyiségű zsiradékot tartalmazó produktumot képes létrehozni, melyet a többiek elismerő felkiáltásokkal, gesztusokkal és primitív kérdésekkel kísérnek, mint pl.: „Hogyhogy a tiéd nem fekete?” meg „A tiéd miért nem esik le?” E tehetségek zsíros kenyere természetesen makulátlanul hófehér, s a karéj minden egyes négyzetcentimétere egyenletes eloszlásban tartalmazza a szalonnából lassú ütemben kicsöpögő értékes telített zsírsavakat.

Minden tiszteletünk mellett le kell szögeznünk, hogy e szalonnasütő alfaj egyedei olykor fölöslegesen sok időt áldoznak a produktum létrehozására. Ha hagyjuk, e megszállott lények nemcsak a – szerintük – legjobban megfelelő átmérőjű és hosszúságú gallydarabkákat szedegetik órák hosszat pont a megfelelő – és csakis a megfelelő – fafajtából, hanem a tűzrakás mintegy két és fél órás procedúrája után idegesítő utasításokkal traktálják a többieket, mint pl: „Most ne rakj a tűzre!” meg „Azt a két centi vastag juharfaágat cseréld ki egy három és fél centis bükkfára!” stb., s e tevékenységükkel méltán vívják ki a társaságnak nemcsak a tiszteletét, hanem többé-kevésbé biztosan egyben az utálatát is.

Nos, mi, a természettudományok emlein nevelkedett gyermekei a huszonegyedik századnak a szalonnasütést kizárólag a racionális oldaláról közelíthetjük meg. Példának okáért ma már csaknem százszázalékos biztonsággal jelenthetjük ki, hogy az eleddig elfogadott közhiedelemmel ellentétben a tűzrakó hely geomorfológiai sajátosságai nem igazán játszanak szerepet, sőt a földi mágneses tér pozitív vagy negatív hatása sem oly mértékű, mint azt eleddig sokan vélték. Bizonyos tudományos publikációk szórványosan utalnak ugyan a légnyomás és a statikus elektromosság következményeire, de e behatások olyannyira véletlenszerűek, s az ezzel kapcsolatos laboratóriumi mérések olyannyira egymásnak ellentmondóak, hogy az egzakt tudományos vizsgálódás szempontjából csaknem teljes mértékben elhanyagolhatóak. Viszont számos, nem csak hazai, hanem külföldi forrásra is támaszkodva (lásd a szakirodalmat, különös tekintettel a Physical Rewiev 2001/6–7. számára: The new physical aspects of fry of bacon) immár egyértelműen kijelenthetjük, hogy a szalonnasütés közvetlen fizikai körülményei a leginkább meghatározóak. Ezek mindegyikére hely hiányában bajos kitérnünk, ám az eddigi vizsgálatok eredményei egyértelműen azt igazolják, hogy a végtermék minőségét legnagyobb mértékben a hőmérséklet befolyásolja. A kicsöpögő zsír mennyisége (Vzsír) egyenesen arányos a zsarátnok hőmérsékletével (Tzsarátnok), függ a szalonna, azaz a sertés fajtájától, melyet konstansnak tekinthetünk (kdisznó), fordítva logaritmikusan arányos viszont a szalonnának a parázstól mért átlagos távolságától, mely a gyakorlatban az 5–30 cm szakaszon belül vacillál, azaz:

Ez a számszerű mutató természetesen a lecsöpögő zsír abszolút mennyiségét deklarálja (ezt jelenti a Vabsz zsir). Ettől jelentősen eltérő lehet az a zsírmennyiség, amely igazából a kenyérre kerül, s ezáltal kulináris élvezet tárgyává válik. Az előbbi, fizikailag jól meghatározható ekvivalensekhez társul a szalonna tömege (Mszalonna), valamint a nyársforgatás szögsebessége, azaz (nyársforg. Ezáltal ez a roppant egyszerű, mindamellett a gyakorlatban igen jól alkalmazható képlet a következőképp alakul:

Az összes többi fizikális körülmény kölcsönhatásai oly elhanyagolhatóak, mindamellett oly bonyolult matematikai apparátus szükségeltetik a leírásukhoz, hogy erre csak a legközelebbi, Integrált szalonnasütés a negatív determinánsok logikai mátrixára vonatkozóan a bronzkortól napjainkig című értekezésünkben térhetünk ki. Addig is, használjuk bátran a gyakorlatban is az eddig elsajátított egyszerű matematikai-fizikai szalonnasütési ismereteinket. (A cikkben szereplő matematikai apparátus editálásáért külön köszönet illeti Prof. PhDr. RnDr. VDr. Cathrin Cosmát, a New Massachusets-i Bacon, Bacon and Other Products of Pig tudományos kutatóközpont vezető professzorát.)