Ha jobban védjük a bolygónkon élő sokféle élőlényt, védőpajzsot emelhetünk az embert veszélyeztető olyan betegségek ellen is, mint az AIDS, az Ebola vagy a madárinfluenza – áll a Diversitas nemzetközi kutatócsoport tudósainak közleményében.
A sokféleség – védőpajzs
A Fortrespress írása szerint a biológiai sokféleség szétzúzása – kezdve az Amazonas dzsungelén átvezető utaktól, az Afrika eldugott helyein folyó erdőirtásokig – sokkal sebezhetőbbé tette az embereket a vadon világából eredő betegségek iránt. A felbukkanó betegségek megelőzése a biológiai sokféleség megőrzésén keresztül sokkal inkább költséghatékony, mint azoknak a vakcináknak a kifejlesztése, amelyekkel később harcba lehet szállni ellenük. A Diversitas csoport sürgeti a kormányokat olyan, a biológiai sokféleséget és változatosságot védelmező politika kidolgozására, mely a betegség (például a madárinfluenza) állatról emberre átterjedésének esélyét szigorúbb kereskedelmi, mezőgazdasági és utazásra vonatkozó rendelkezésekkel igyekszik csökkenteni. A történelem arról tanúskodik, hogy mindig is terjedtek át betegségek a vadon élő szervezetekről emberre, az emberi populáció élőhelyeken történő növekedésének hatása miatt a kockázat azonban növekszik. Szak-értők szerint a fajok sokkal szélesebb skálájának megőrzése szintén enyhíthetné a betegségek hatásait. A civil szerveződésű csoport szerint a természet és a biológiai változatosság nyújtotta szolgáltatások értékének alulbecslése nem mehet tovább. Állításaik alátámasztására a szakértők sok példával éltek, megemlítve a Lyme-kór elterjedését az USA keleti vidékein, ami a korábban jelen lévő ragadozók, farkasfélék, vadmacskák jelenlétének megszűnésével hozható összefüggésbe, melyek a fehérlábú egerek, a fertőzés fő hordozói számát tartották kordában. Kínában például túlzott mennyiségű rovarölőszer alkalmazása miatt egyes régiókban kipusztultak a méhcsaládok. Az almáskertek megporzására embereket kellett foglalkoztatni, tíz ember végezte két kasra való méh munkáját. Ausztráliában magával vitte a fekélybetegség ellenszerének titkát az a kihalt békafaj, amely az emésztő savak kiiktatásával utódait a gyomrában költötte. (fn)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.