A legrégibb héber ábécé

Eddig csupán feltételezni lehetett, hogy az i. e. 10. századi Izrael lakói írástudók voltak; megdönthetetlen bizonyíték erre nézve nem állt a tudósvilág rendelkezésére. Az idei nyár óta zajló dél-izraeli ásatás során felfedezett kődarab most egyértelműen alátámasztja a találgatásokat. A kő egyik oldalán tál alakú vájat látható, a kétsoros ábécé pedig a kő másik oldalán kapott helyet. A bemélyedésből arra következtetnek a tudósok, hogy a lelet kultikus rituálék használati eszközeként szolgált a Bibliában aranykorként ábrázolt 10. században.

Ron E. Tappy régész, a Pittsburghi Teológiai Papnevelde professzora egy épületmaradványba beágyazódva figyelt fel a különleges tárgyra. Az ebből levonható konklúzió arra az ősi felfogásra utal, miszerint a betű távol tartja az ördögöt.

Néhány kutató szerint a kőbe vésett ábécé azt az átmeneti időszakot örökítette meg, amikor a betűk már nem jellemezhetők eredeti föníciaiként, még nem a végleges héber írásjegyek, de már felismerhetően megközelítik azt. „Ez az időben első ismert példánya a héber ábécének, s mint ilyen, fontos viszonyítási alap az írás történetében” – szól a szakértői vélemény. P. Kyle McCarter, az amerikai John Hopkins Egyetem közel-keleti írásokkal foglalkozó professzora óvatosan fogalmaz, de ő maga is a fenti elmélet híve. „Főníciai típusú ábécé; protohébernek gondolom, de minden kétséget kizáróan nem tudom bizonyítani” – nyilatkozta.

A héber betűírásról köztudott, hogy az jelentette az európai kultúra alapjául szolgáló

görög jelzőrendszer alapját. A mostani felfedezés tehát abból a szempontból is jelentős, hogy saját civilizációnk egyik legrégebbi nyomát is magán hordozza.

A Tel Zayit-i lelőhely Izrael déli, hegyekkel borított területén fekszik, körülbelül 30 kilométerre a szárazföld belseje felé az egykori filiszteus kikötőtől, Askhelontól. Az ásatás során felszínre kerülő épületegyüttes meglétének ténye arra a kijelentésre késztette a lelet felfedezőjét, hogy az ókorban fontos szerepet betöltő határtelepülésként értékelje a várost, amelyet a terjeszkedő, izraeli királyság alapíthatott. Egy ilyen méretű és ilyen magas kultúrával rendelkező város mindenképpen centralizált bürokráciát, politikai vezetést és az írás képességének ismeretét feltételezi. Szakemberek egy csoportja ugyanakkor hangosan ellenzi, hogy Dávid és Salamon regnálásának idejét valóban aranykorként tarthatnánk számon. Néhány régészeti bizonyítékból arra lehet ugyanis következtetni, hogy Izrael két leghíresebb uralkodója alig volt több két törzsi vezetőnél. Valódi, politikai keretek közt kiépült államképződmény csupán jó egy évszázaddal később jött létre a területen.

Az általánosan elfogadott bibliai nézettel ily módon tehát szembehelyezkedő társaság kijelentéseit Tappy sem cáfolja egyértelműen. Ő is beismeri: van némi ellentmondás abban, ahogy az ábécét tartalmazó kő és más régészeti tárgyak korabeli jelentőségét jellemezte, valamint hogy milyen fejlettségi szintet feltételezünk egy 3000 évvel ezelőtti társadalomról. Vagyis vigyázni kell egyes tárgyak és felfedezések korabeli jelentőségének túlhangsúlyozásával.