A kis herceg rejtélye

Párizs. Halálának 209. évfordulóján a Saint-Denis székesegyház királyi kriptájában eltemetik a tragikus sorsú kis herceg, XVII. Lajos szívét. Bebizonyosodott ugyanis, hogy az 1795-ben a Templeben, fogságban elhunyt kisfiú a mindig is élő legendáknak megfelelően XVI. Lajos és Marie Antoinette fia volt.

Az utóbbi években a Saint-Denis katedrális egyik kápolnájában őrzött ereklye hosszú és kalandos történet után most bekerülhet a francia királyok kriptájába, miután egy belga és egy német intézet egymástól függetlenül DNS-vizsgálatok alapján kimutatta, hogy az 1795-ben elhunyt gyermek valóban a francia királyi páré volt. E vizsgálatok alapján a hétvégén járult hozzá hivatalosan a francia állam, hogy a Bourbon-ház emlékét ápoló magánalapítvány június 8-án, szűk körben végleg eltemesse a kis mártír herceg szívét.

A francia királyság hosszú történetének egyik legrégebbi rejtélye oldódott meg, amikor 2000 áprilisában két tudományos intézet egybehangzóan arra az eredményre jutott, hogy az alkoholban tartósított gyermekszív valóban XVI. Lajos francia király és Marie-Antoinette Habsburg hercegnő kisebbik fiának, Louis Capet-nak mellkasában dobogott, amíg élt. A gyermek négyéves volt, amikor kirobbant a Nagy Francia Forradalom, hétévesen börtönbe zárták, és 10 éves korában, 1795. június 8-án egy nyirkos cella férges matracán tébécében meghalt. Anyját és apját, a francia királyi párt már korábban nyaktiló alá küldték. Az ereklye kalandos utat járt be az elmúlt kétszáz évben. Az utólag immár hitelesnek bizonyult legenda szerint Philippe-Jean Pelletan doktor, aki a Temple börtöntoronyban 1795. június 8-án kiállította a hivatalos halotti bizonyítványt a forradalmi hatóságok anyakönyvének megfelelően „Capet-fiú” névre, másnap visszament, kiemelte a gyermek teteméből a szívét, és köpenye alatt kilopta a börtönből. A korabeli királyi temetkezési szokások szerint a szívet illatosított tartósítószerekkel kibélelt külön urnában őrizték meg. A következő másfél évszázad során a titkos ereklye kézről kézre járt. Monarchisták, Bourbon-rokonok és barátaik rejtegették, de mint utólag kiderült, adott tartózkodási helyéről utazásának minden egyes állomásán készült hivatalos jegyzőkönyv, vagy legalább becsületszó alapján kiállított dokumentum. Az urnát 1975-ben egy spanyolországi Bourbon-herceg lánya, Marie des Neiges ajándékozta a Saint-Denis székesegyháznak, ahol a francia királyok földi maradványai nyugszanak. Azóta azonban egy mellékkápolnábán őrizték, mígnem most kiderült, hogy valóban Louis Capet szívéről van szó, s immár állami engedéllyel végső nyugalomra lelhet családja körében, a Bourbonok kriptájában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?