A jövő veszélye: az e-hulladék

Az e-hulladék mint a 21. század egyik legfőbb problémájaReuters-felvételA tendencia ismert: egyre több számítógép kerül forgalomba világszerte, és ezzel párhuzamosan egyre több régi gépet kell kivonni a forgalomból. Az újonnan munkába állított eszközök java részének az élettartama – elsősorban a technológia igen gyors fejlődésének köszönhetően – radikálisan lecsökkent. A világ szerencsésebbik fele mellett, amely évente cserélheti számítástechnikai eszköztárát, nemsokára a szegényebb országok legszegényebbjei is bekapcsolódhatnak az információs társadalomba. Több országban ugyanis már fejlesztik a „százdolláros” laptopokat, amelyek szinte mindenki számára elérhetőek lesznek. Csakhogy a százdolláros olcsó laptopnak a tagadhatatlanul pozitív társadalmi hatásai mellett sokszor figyelmen kívül hagyott negatívumai is vannak. ĺgy ugyanis immár nemcsak a fejlett országok termelnek majd minden valószínűség szerint hihetetlen mennyiségű elektronikus hulladékot, hanem a fejletlenebbek is. Hogy az e-hulladéknak mi lesz a sorsa, arra egyelőre igen kevés ország gondol. Márpedig könnyen lehet, hogy az energiaválság mellett a 21. század egyik legfőbb problémája lesz. Szakértők szerint alapvetően nem az e-hulladék létével van a probléma, mivel annak semlegesítésére már megfelelő technológiával rendelkezik az emberiség. Elsősorban újrahasznosítás révén jelentősen csökkenthető lenne a mérgező anyagokat nagy mennyi-ségben tartalmazó, használt számítógépek veszélyessége. Csakhogy néhány európai államon kívül (az éllovas Svájc és a skandináv országok) nem igazán veszik komolyan ezt a problémát. A legfejlettebb államok java része egyszerű megoldást választ: harmadik világbeli országba exportálja környezetre veszélyes elektronikus hulladékát, ahol aztán a legszegényebb rétegek számára egyszerre jelenti a megélhetési forrást és a lassú, de biztos halált. Míg az Egyesült Államokban egy használt számítógép újrafelhasználásához 20 dollár befektetésre van szükség, addig mindez Indiában pontosan az egytizede. Két dollár befektetés révén ugyanis a nyomornegyedek „elitje”, a használt számítógépek szétbontásával foglalkozó amatőrök újrahasznosíthatóvá teszik elsősorban az alkatrész vagy a kinyert fémek révén a régi számítógépeket.

India – Pakisztán, Kína és Banglades mellett – a világ egyik legnagyobb e-hulladék importőrének számít. Csak az indiai Szilícium-völgy központjában, Bangalore-ban hozzávetőleg 1000 tonna környezetre veszélyes műanyag, 300 tonna ólom, 0,2 tonna higany, 43 tonna nikkel és 350 tonna réz „kerül utcára”. És ez még csak a helyben „előállított” e-hulladék, ennek többszöröse érkezik az országba import útján. Hozzávetőleg ezerféle veszélyes kémiai anyaggal találkozhat az, aki szétszerel és újrahasznosít Indiában egy használt számítógépet. A használhatatlan részeket pedig elégetik, anélkül, hogy tudatában lennének: közvetlen és tágabb környezetükben ezzel hihetetlen mennyiségű szennyező vegyületet juttatnak. Persze a sorsuk nem feltétlenül az ő hibájuk: India szegényei között nem ritka, hogy a vérben található ólom mennyisége tízszerese a még elfogadható értéknek. Az elektronikus hulladékhegyeken felnövő gyerekek intelligenciahányadosa pedig kimutathatóan jóval alacsonyabb a jómódban élő társaikénál.