Egy körte átlagosan 60-70 kcal energiát tartalmaz, jobbára természetes gyümölcscukor (fruktóz) formájában, így gyorsan és jól felhasználható energiaforrásnak tekinthető. Emellett megfelelő C-vitamin-forrás, ámbár négyet-ötöt is meg kell enni belőle ahhoz, hogy egy felnőtt egész napi szükségletét fedezze.
A hónap íze – Körte
Mostanra lepottyantak a fáról a téli körték is, a konyhánkba kerültek, és mi kipróbáltuk, hogy mi minden készülhet belőlük.
Édes tészta
Hozzávalók:
1 üveg magozott szilvabefőtt, 2 körte, 2 citrom leve, 2 kiskanál étkezési keményítő, 4 dl tej, 2 evőkanál méz, 2 rúd vanília pépje, 20 dkg széles metélt, 2 evőkanál friss kókuszdarab vagy kókuszreszelék.
Elkészítése:
A szilvát leszűrjük, levét felfogjuk. A körtét megmossuk, négybe vágjuk, magházát kivágjuk, húsát felaprítjuk. A szilvalevet a citromlével felforraljuk, és a körtét 4 percig főzzük benne. Hozzáadjuk a szilvát, és összeforrósítjuk. Kiszedjük a gyümölcsöket, és a levet besűrítjük az étkezési keményítővel. Ismét beletesszük a gyümölcsöt, és hagyjuk kihűlni. A tejet 4 dl vízzel, a mézzel, a vaníliapéppel egy nagy lábasban felforraljuk. A tésztát lassú tűzön, a csomagoláson megadott ideig főzzük benne. Gyakran keverjük, mert könnyen leég. Leszűrjük a tésztát, szétosztjuk a tányérokra, rászedjük a gyümölcskompótot, megszórjuk kókuszdarabokkal vagy kókuszreszelékkel, és tálaljuk.
Joghurtos pástétom
Hozzávalók:
50 dkg körte, 1 citrom, 5 evőkanál mandula vagy dió, 1 dl körtelé, 15 dkg cukor, 1 csomag (10 g) zselatin, 2,5 dl natúr joghurt, 2 evőkanál körtepálinka.
Elkészítése:
A körtét meghámozzuk, húsát apró darabokra vágjuk. A citromot megmossuk, héját lereszeljük. A mandulát vagy a diót apróra vagdaljuk. A körtelevet a cukorral és a citromhéjjal összekeverjük, beletesszük a körtét, és nem túl puhára főzzük. A zselatint a csomagoláson olvasható utasítás szerint beáztatjuk 4 evőkanál vízbe. A körtelevet a zselatinhoz szűrjük, felforrósítjuk, beletesszük a körtedarabokat, és hűlni hagyjuk. A joghurtot elkeverjük a körtepálinkával és 4 evőkanál mandulával vagy dióval. Kiöblítünk hideg vízzel egy tégla alakú formát. A körtés léhez keverjük a joghurtot, és a formába simítjuk. Letakarjuk, és legalább 4 órára betesszük a hűtőbe. Tálaláskor tálcára borítjuk a pástétomot, megszórjuk a maradék mandulával, és szeletelve kínáljuk.
Sündisznó
Hozzávalók 4 darabhoz:
1 adag mélyhűtött leveles tészta, 2 körte, 2 evőkanál citromlé, 1 tojás, 1 evőkanál cukor, 2 evőkanál darált mandula, 2 evőkanál mandularudacska, 12 szem mazsola, 4 evőkanál csokoládészirup.
Elkészítése:
A leveles tésztát hagyjuk kiengedni. A körtéket meghámozzuk, kettévágjuk, magházukat kivájjuk. Azonnal megcsepegtetjük citromlével, hogy ne barnuljon meg. A tojást kettéválasztjuk. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük. Beledolgozzuk a mandulát, és a masszát a körtefelekbe töltjük. A leveles tésztát kissé kinyújtjuk, négybe vágjuk. A tésztákba belecsomagoljuk a körtéket. A széleket úgy igazítjuk, hogy alulra essenek. A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. A süniket tepsire rakosgatjuk. A tésztát megkenjük a tojássárgájával, beleszurkáljuk a mandularudacskákat, és a mazsolával szemet és orrot formázunk. 15 percig sütjük. Csokoládésziruppal kínáljuk.
Kishajó
Hozzávalók 4 darabhoz:
7,5 dkg liszt + a nyújtáshoz, 5 dkg vaj + a formákhoz, 12,5 dkg cukor, 1 tojássárgája,bab a vakon sütéshez.
A töltelékhez:
fél citrom, fél narancs, 2 evőkanál cukor, fél fahéjrúd, 1 körte, fél dl joghurt, fél dl tejföl, 1 evőkanál méz, 1 csomag vaníliás cukor, 1 evőkanál mandulaforgács.
Elkészítése:
A tésztához a lisztet, a vajat, a cukrot, a tojássárgáját gyors mozdulatokkal összedolgozzuk, cipóvá formázzuk, fóliába csomagoljuk, és 1 órára betesszük a hűtőbe. A citromot és a narancsot megmossuk, héjukat lereszeljük, levüket kinyomjuk. Fél liter vizet felforralunk, belekeverjük a citrom és narancs levét, héját, és a kifacsart gyümölcsöt is. Hozzáadjuk a cukrot, a fahéjrudat, és felforraljuk. A körtét meghámozzuk, kettévágjuk, magházát kiemeljük, és a lébe teszszük. Öt percig együtt forraljuk, majd hagyjuk kihűlni. A sütőt 180 fokra (gázsütő: 2. fokozat) előmelegítjük. Kivajazunk 4, kb. 10 cm átmérőjű, cakkos szélű kosárkaformát. A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, és a formákba nyomkodjuk. Villával megszurkáljuk, és lefedjük alufóliával. Rászórunk kb. 5 dkg babot, hogy a tészta ne hólyagosodjon fel (ez a vakon sütés). A sütőben kb. 20 percig sütjük. A babot és az alufóliát eltávolítjuk. A joghurtot összekeverjük a tejföllel, a mézzel és a vaníliás cukorral. A krémet a tortácskákba töltjük. A körtét bevagdossuk, majd ketté vágjuk. Ráfektetjük a krémre, megszórjuk mandulaforgáccsal, és azonnal kínáljuk. Süthetjük egy nagy gyümölcstortaformában is.
Körtés lepény mandulával
Hozzávalók 9 darabhoz: 23 dkg liszt, 13 dkg porcukor, 28 dkg vaj, 10 dkg hámozatlan, darált mandula, 10 dkg piskótamorzsa, 1 csomag vaníliás cukor, só, 1/2-1/2 citrom és narancs reszelt héja.
Rávalók:
4 közepes körte, 5 dl fehérbor, 1 citrom leve, egy darabka fahéj, 2-3 szem szegfűszeg, 6 evőkanál ribizlilekvár, 3 evőkanál baracklekvár; sütőpapír, tojás bekenni, leveles mandula a tetejére.
Elkészítése:
A lisztet a porcukorral és a vaníliás cukorral együtt deszkára szitáljuk; hozzáadjuk a mandulát, a piskótamorzsát, a sót, a citrom- és a narancshéjat; a vajat kis darabkákra vágva egyenletesen elosztjuk az eddigieken (1. kép), majd az egészből gyors mozdulatokkal sima omlós tésztát gyúrunk; fóliába burkoljuk és 2 órára hűtőszekrénybe tesszük.
Ezután a sütőt 180 fokra előmelegítjük. A körtét meghámozzuk, félbe vágjuk, a magházát eltávolítjuk. A fehérborba belekeverjük a citromlevet, a fahéjat és a szegfűszeget, beletesszük a fél körtéket, és kis lángon nem túl puhára főzzük, majd ha kihűlt, kivesszük a levéből és vékony szeletekre vágjuk. A tészta kétharmadát 1 cm vastagra nyújtjuk, és sütőpapírral kibélelt tepsire terítjük; a tészta szélét körben felhúzzuk, hogy pereme legyen, az alját villával több helyen megszurkáljuk; bekenjük ribizlilekvárral, és a tetejét zsindelyszerűen befedjük körteszeletekkel; a maradék tésztából vékony hurkákat formázunk és rácsot rakunk belőlük a körte tetejére (2. kép); a tésztarácsot bekenjük felvert tojással; előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük a tésztát; a sütőben hagyjuk kihűlni, csak utána vágjuk adagokra.
A baracklekvárt felforrósítjuk; a leveles mandulát megpirítjuk, majd a süteményt bekenjük forró baracklekvárral, és pirított mandulával megszórva kínáljuk.
Rokfortos körte
Hozzávalók:
2 szép nagy körte, 2 dl édes vörösbor, 2 szem szegfűszeg, késhegynyi őrölt fahéj, 2 evőkanál méz, 15 dkg rokfort- (márvány-)sajt, 3 evőkanál krémsajt, 1 kiskanál mustár, néhány szál metélőhagyma vagy egy darabka póréhagyma;
Az öntethez:
4 dl joghurt, 4 evőkanál méz.
Elkészítése:
A körtéket meghámozzuk, félbe hasítjuk, és a magházukat kivájjuk. A bort kis lábasban a fűszerekkel meg a mézzel fölforraljuk, a gyümölcsöt puhára főzzük benne – ha a bor nem lepné el teljesen, egy kevés vizet is hozzáönthetünk –, az-után hűlni hagyjuk. A rokfortsajtot áttörjük, a krémsajttal simára keverjük, a mustárral meg a fölaprított metélőhagymával kellemesen pikánsra ízesítjük. Az öntethez a joghurtot mézzel édesítjük, majd egyenletesen négy tányérra öntjük. Ezek közepére, üregükkel fölfelé, egy-egy fél, jól lecsöpögtetett, kihűlt körtét rakunk, végül a rokfortkrémet a gyümölcsre púpozzuk.
Párolt gyümölcsök
Hozzávalók:
2 alma, 2 körte, 5 dkg vaj, 1 dl fehérbor, 1 kisebb citrom leve, 40 dkg szőlő (ha lehet, piros és zöld vegyesen).
Elkészítése:
Az almát meg a körtét hosszában kettévágjuk, magházukat ki-metsszük, húsukat cikkekre vágjuk. Teflonserpenyőben a vajat fölolvasztjuk, a gyümölcsöket hozzáadjuk, és fehérborral meg citromlével ízesítve 3-4 percig pároljuk. Ekkor a leszemezett szőlőt is hozzákeverjük, és további 3-4 percig pároljuk.
Túrós torta
Hozzávalók 12 szelethez:
1 citrom, 12,5 dkg liszt, 1 kiskanál sütőpor, 12,5 dkg vaj + a formához, 12,5 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 2 tojás.
A gyümölcshöz:
2 körte, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál citromlé, 2 evőkanál körtepálinka, 2 evőkanál lekvár, 12 szem meggy.
A túrókrémhez:
1 csomag (10 g) zselatin, 50 dkg túró, 12,5 cukor, 1 citrom leve, 2,5 dl tejszín.
A kakaós krémhez:
fél liter tejszín, 2 csomag habfixáló, 2 evőkanál kakaópor.
Elkészítése:
A citromot alaposan megmossuk, héját lereszeljük. A lisztet összekeverjük a sütőporral. Kivajazunk egy 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformát. A sütőt 180 fokra (gázsütő: 2. fokozat) előmelegítjük. A piskótához a vajat habosra keverjük, beledolgozzuk a cukrot, a vaníliás cukrot és egymás után a tojásokat. Hozzáadjuk a citrom héját, a lisztes keveréket. Alaposan összekeverjük, és a formába simítjuk. A sütőben kb. 30 percig sütjük (tűpróba!), hagyjuk kihűlni. A körtéket meghámozzuk, hat gerezdre vágjuk, magházukat kiemeljük. Annyi vízben, amennyi ellepi, feltesszük főni. Belekeverjük a cukrot, a citromlevet, és kb. 4 percig főzzük. Hagyjuk kihűlni. A túrókrémhez a zselatint a csomagon olvasható utasítás szerint beáztatjuk 4 evőkanál vízbe. A túrót áttörjük, összekeverjük a cukorral és a citromlével. A körte főzőlevét leszűrjük, és a zselatinhoz öntjük. Felforrósítjuk és a túróhoz keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, és a túróba forgatjuk. A kakaós krémhez a tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük, és beleszitáljuk a kakaóport. A tortát (nem vesszük le róla a forma oldalát) megcsepegtetjük a körtepálinkával, megkenjük a lekvárral, és kijelölve a szeleteket, rárakosgatjuk a körtegerezdeket. Rásimítjuk a túrókrémet, végül a csokoládés krémet. Legalább 2 órára hidegre tesszük. Tálaláskor a szeleteket kijelölve tejszínhabot nyomunk a szélére, és rátesszük a meggyet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.