A család és az iskola

Ezért a nemzetiségi iskola pedagógusának fokozott kell, hogy legyen az érdeklődése, s elengedhetetlen tulajdonsága kell, hogy legyen a soha meg nem elégedés, a nyugtalanság, mely új megoldásokra ingerli, fel nem derített lehetőségek kutatására csábítja mind az oktató-nevelői, mind az iskolán kívüli tevékenységben.

Mégis, egy területen mintha megrekedtünk volna. Ki kell mondanunk: a család és az iskola, a tanító és a szülő kapcsolatteremtésében az utóbbi években mintha nem fejlődtünk volna. Pedig a magyar tanítási nyelvű iskolák egyik legfontosabb feladata a családokkal kialakított jó kapcsolatok megszilárdítása. A kulcskérdés pedig elsősorban: megteremteni a közvetlen, őszinte személyes kapcsolatot a tanár és a szülők, valamint a tanulók között. Ez valóban igen fontos kérdés. A pedagógus és a tanuló kapcsolatát elemezve gyakran felmerül ez a hol az egyik, hol a másik ellen irányuló panasz: a gyerek nem képes felfogni az iskolai magyarázatot. Ennél a pontnál természetesen nem „a gyerek nem figyel, a gyerek szórakozott” stb. kategóriába tartozó hiányokra gondolunk – ez ismét a pedagógus önismeretének és köteles önbírálatának a szintjére tartozik, hanem a kifejezési készség formáinak, a kölcsönös nyelvi kapcsolatoknak és jelrendszereknek a zökkenőire. Lehetséges, hogy a gyerek elégtelenül adja vissza azt, amit jól megértett? Lehetséges. Különösen akkor lehetséges, ha a „lemaradó, meg nem felelő” tanulók lemaradásának és meg nem felelésének két (vagy több) legfőbb okozójára, az anyanyelvre és a matematikára gondolunk. A matematika a logika és a folytonosság tudománya. A matematikát tanító tanárnak jó pszichológusnak kell lennie. A tanuló lelkivilágához fokozatosan és megértően kell közelednie. Arra kell törekednie, hogy az óráján kiegyensúlyozottság és nyugalom uralkodjék. Ügyelnie kell arra, hogy egyszerűen és érthetően magyarázzon, így vonzóbbá teheti, sőt megszerettetheti tanulóival a matematikát. Úgy irányítsa az órát, hogy a gyöngébb előmenetelű s a matematikát nemigen kedvelő tanulóknak is legyen sikerélményük. A lelkiismeretes tanárnak ez az elsődleges feladata és célja. Ez egyként érvényes minden tantárgyra. Ha pedig ennek az ellenkezője történik, az negatívan hat a család s a tanár kapcsolatára, és mindenképpen megsínyli az iskola. Tehát az érdemjegyek megítélésénél a tanárnak tudatosítania kell saját felelősségét a családdal, valamint az iskolával szemben is. A cél minden esetben az, hogy minimumra csökkenjenek a nézeteltérések, és ne csak a bizonyítványosztás időszakában, hanem az egész év folyamán.

Mert beszélhetünk-e a család és az iskola jó kapcsolatáról, amikor egy kolléga keserű szájízzel mondja el a tantestületi szobában: még álmában is retteg az egyik tanítványa édesanyjától. Attól fél, hogy a sértett anya tíz körmével teszi csúffá arcát. Mi történt itt? Az ideges tanító a kelleténél szigorúbban büntetett, több tanulót buktat. Ezzel aztán a tanító neurotizálja tanítványait. Az iskolába kerülő gyermeket a szülők többsége fokozott figyelemmel kíséri. Összehasonlításokat tesz más hasonló korú gyermekekkel, más tanítási nyelvű iskolák gyakorlatával, és kényszeredetten veszi tudomásul, hogy gyermeke nem úgy halad, mint szeretné.

A sorozatos eredménytelenségek elkeserítik, és előbb a gyermeket, majd a pedagógust, végül az iskolát okolja. Néhányuk elmegy az iskolába is, ahol általában vagy „nagyobb szigorúságot”, vagy egyszerűen jobb osztályzatot (más tanítót) kér, sőt szélsőséges esetekben nemegyszer követel. És otthon jön a gyermek büntetésének „sorozata”. A munkában elfáradt szülő és gyermeke együttléte az idomításhoz hasonlító dresszúrává válik. Ez pedig a szülők szinte állandó veszekedését, a családi harmónia felbomlását idézi elő: majd az idegileg már labilissá vált szülő – mindenért az iskolát okolva – berohan, és nyíltan kétségbe vonja az egész iskola munkájának eredményességét.

Ezzel a konfliktusok új sorozata nyílik meg. Mindezt megelőzni csak úgy lehet, ha a család és az iskola, a pedagógus és a szülő kapcsolatának elmélyítése minden iskola, minden pedagógus tevékenységévé, központi problémájává válik. Ehhez a fontos társadalmi-politikai tevékenységhez kell a közeljövőben minden szlovákiai magyar pedagógusnak szélesítenie tudását, pszichológiai látókörét, s a semmilyen nehézségtől vissza nem riadó, hozzáértő szakember kedvével a szülővel összhangban végeznie a gyermekeket segítő munkáját.

A szerző gyakorló pedagógus