Orbán Viktor és a Fidesz ismét kétharmados győzelmet aratott a magyarországi választáson. Van, aki örül, van, aki csüggedt. Mihez kezdjünk ezzel az eredménnyel?

Még az év elején bejelentették a Békemenet szervezői, hogy a rendezvényre különvonattal érkeznek a lengyel szimpatizánsaik. Aztán eljött február 24-e, az orosz hadsereg ukrajnai behatolásának gyászos napja.

Emlékeznek még az egészségügyi dolgozókra? A járvány elején a fél ország tapsolt nekik az ablakokból, másfél évvel később pedig csak rendőri kísérettel mehettek be néhány településre. Reméljük, nem ez lesz az ukrajnai menekültek sorsa is.

Vissza-visszatérő eleme a magyar kormányfő, Orbán Viktor beszédeinek, hogy a keleti uniós tagországokban élők jobban megbecsülik a szabadságot, mert ők megharcoltak érte, míg a „nyugatiak” csak megörökölték. Sokan ezt megkérdőjelezhetetlen igazságnak vélik, de valóban az?

Úgy félnek a politikusok a „kötelező” szótól, mint ördög a tömjénfüsttől. Csűrik-csavarják a mondanivalójukat, fenntartva a látszatot, hogy mindenkinek meghagyják a döntés szabadságát, de azért mégis úgy alakítják a dolgokat, hogy ne legyen választás.

Be kell látni, hogy balek voltam. Azokban a napokban, amikor beoltattam magam – még áprilisban – a Szputnyikkal, Orbán Viktor éppen azt nyilatkozta, szamárság, hogy aki keleti vakcinát kapott, az nem tud majd utazni a határokon. A kormányfő például kínait kapott, és „ő is fog utazni, de nem azért, mert diplomáciai lehetősége lenne rá, hanem mert joga lesz hozzá”. Hát, nem lett.

Kié a kezdeményezés? – a háborúkhoz hasonlóan rengeteget számít ez a kommunikációs térben is, és érvényes a Budapest–Brüsszel viszonyra. Hiszen aki elsőként beszélhet, az tematizál. Ő határozza meg, hogy egyáltalán mi a kérdés, és hogyan csomagolja. Ezzel pedig csökkenthető a másik fél mozgástere, válaszlehetősége.

A szlovák kormányfő, Eduard Heger mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy a szlovákiai magyarok otthon érezhessék magukat. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A magyaroknak nem kell otthon érezniük magukat a Felvidéken. Otthon voltak ezer éve, otthon voltak száz éve, otthon vannak ma is, és otthon lesznek száz év múlva is.

Érdekes pengeváltás zajlott nemrég Orbán Viktor magyar kormányfő és Mikuláš Dzurinda volt szlovák kormányfő között. Az egész egy Orbán Viktor-interjúval kezdődött, melyben a magyar kormányfő hosszan ecsetelte jövőképét a Postoj internetes hírportálnak.

Röviden a Gyimesi-jelenségről, a kocsmapolitikáról és arról, hogy miért probléma, ha valaki egy egész közösség nevében építi sértésekre a politikáját.

Nyilván mindenki látta a hétvégén Budapesten (és más magyarországi nagyvárosokban) készült „terasznyitó” fotókat, videókat, híradós felvételeket. Még a vasárnapi szlovák tévéhíradókba is bekerült a Deák tér környéke és a bulinegyed, az ottani fesztiválhangulat, az egymás hegyén-hátán ücsörgő, maszk nélkül szórakozó fiatalok, az utcákon hömpölygő boldog tömeg.

​​​​​​​Brüsszel furcsa hely. Az Európai Unió nemzetközi szervezet, bár nagyon sokban különbözik a hagyományos intézményektől. Például épp abban, hogy az Európai Parlament az egyetlen szupranacionális hely, ahol ideológiai alapon szerveződnek.

Ilyen benyomása lehet bármelyik európai polgárnak, aki követte a sajtótájékoztatókat az európai csúcs után.

Elhatároztam, hogy szombaton tartok egy netmentes napot, mert hétvégén úgysem történik semmi.

Brüsszel érezhetően nincs felkészülve a ki rántja el hamarabb a kormányt elven nyugvó tárgyalási stílusra.