Mindenki győzött

orbán

Ilyen benyomása lehet bármelyik európai polgárnak, aki követte a sajtótájékoztatókat az európai csúcs után.

A magyar és a lengyel miniszterelnök magát veregette vállon, hogy megvédték Európát a saját árnyától. Orbán Viktor immár deklarált ellenfele, Martin Weber néppárti frakcióvezető szintén győzelemről beszélt, a tanácselnök Charles Michellel együtt. Egyedül Angela Merkel szavai maradtak a szokásos visszafogott, nagyon is diplomatikus keretek között.

Hagyományos kompromisszum született: megmaradt a káposzta, de a kecske se éhes. Vagyis a jogállamisági mechanizmus elfogadott szövegéhez nem nyúltak, de tárgyi és időbeli hatályát lényegében szűkítették. Varsó és Budapest európai bírósági keresete halasztó hatállyal bír majd arra nézve is, hogy a mechanizmus kézikönyvét a Bizottság kidolgozza. Magyarán: az a vita, hogy mit is jelent a „jogállamiság” a gyakorlatban, elég szép időre el lett halasztva. A merkeli kompromisszum kitolta a konfliktust más időszakra. Akkor más vezetők lesznek a Tanácsban: Merkel például aligha. És ahogy a 27 tagállamban folyamatosan változnak a kormányok, úgy cserélődnek azok, akik képviselik őket az Európai Unióban. Ezért is beszélhet győzelemről Budapest és Varsó: bár az egyik legdurvább vétófenyegetés volt ez az EU történetében, a 2011-es David Cameron-féle, hasonlóan pénzügyi vétóval egy szinten. Végeredményben a két tagállam racionálisan játszik arra, hogy nem fogják ezt rajtuk megtorolni a jövőben, mert egyszerűen új szereplők jönnek. Gyorsabban felejt a gépezet. Ráadásul egy megállapodás nélküli brexit, egy durva járvány és gazdasági válság közepén Berlinnek a legkisebb gondja két közép-európai tagállam belpolitikája. Varsóban még csak-csak van mozgástér, van ellenzék, és a korrupciós mutató a térségben a legalacsonyabb! Budapest, gondoljanak felőle bármilyen jogsértéseket, egyszerűen nem éri el azt az ingerküszöböt, hogy miatta leálljon a teljes költségvetés. Más kérdés, hogy ez mit üzen a vétókedvelőknek. Mert most Budapest és Varsó vétózott egy erőset, de ezek szerint ez egy megjátszható lap lesz, a legsúlyosabb ügyekben is. Mikor fog Írország egy adóügyi harmonizációt – már annak gondolatát – azonnal megvétózni? Vagy az olaszok és más déli tagországok egy rosszul átgondolt új menekültügyi direktívát? Vagy a svédek egy nem kellően harsány klímavédelmi jogszabályt? Kérdés, hogy mennyire indul be a vétózuhatag. Ez most egy látványos siker volt annyiban, hogy átengedték a két kormányzat kérelmét; csak hadd haladjon az uniós vonat.

Amikor a síró gyereket csokival nyugtatják, legközelebb már megfordul a reakció: azért sír, mert csokit akar. Vagyis rövid távon ugyan megoldás volt ez a kompromisszum, de lehet, hogy ez fog lendületet adni a kisikláshoz? Merkel politikája megszolgálta a maga éveit a 2008-as krízistől kezdve, és el kell ismerni, egyben tartotta az uniót. Kérdés, hogy nem lehetett-e volna ennél sokkal hatékonyabban felhasználni azokat a kövér válságokat arra, hogy egy globálisan versenyképes Európai Unió megvalósítása kerüljön kézzelfogható közelségbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?