A. Kiska: A mezőgazdaság fejlesztése terén az állam rendre kudarcot vall

mezőgazdaság
Pozsony |

A mezőgazdaság fejlesztése terén az állami intézmények rendre kudarcot vallanak Szlovákiában – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Andrej Kiska államfő, miután találkozott a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszerügyi Önkormányzatok Tanácsának képviselőivel.

„Sajnos a mezőgazdaság fejlesztésének kérdését hosszú ideje elhanyagoljuk. Elnökként végtelenül, végtelenül szomorú vagyok amiatt, hogy a témát csak azután nyitották meg újra, csak azután került napirendre, hogy megöltek egy fiatalembert, egy újságírót (és a barátnőjét), aki éppen a kelet-szlovákiai (mezőgazdasági jellegű – a TASR megj.) csalások ügyében nyomozott. Gyakran felteszem magamnak a kérdést, hogy tényleg egy ember, egy újságíró és a barátnője halála kell-e ahhoz, hogy beszéljünk a problémáinkról. Az állami intézmények hosszú ideje, rendre kudarcot vallanak az ország szempontjából az egyik legfontosabb területen, a mezőgazdaság fejlesztése terén” – figyelmeztetett az államfő.
     

Kiska egyszersmind emlékeztetett, hogy Szlovákia Írország mellett Európa egyik legvidékiesebb országa, a lakosság több mint 50%-a vidéken él. A mezőgazdasági foglalkoztatottság terén ugyanakkor az ország messze elmarad az uniós átlagtól. Míg Szlovákia lakosságának csak valamivel több mint 2%-a dolgozik a mezőgazdaságban, addig Lengyelországban ez az arány meghaladja a 10%-ot, az uniós átlag pedig közel 5%. „Ezek a számok katasztrofálisak” – jegyezte meg az államfő.  
     

Kiska szerint az akut problémákat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumon (MPRV), valamint az Agrárkifizető Ügynökségen (PPA) belül lehet orvosolni. Hozzátette: az agrárszektor kérdésével „nagyon részletesen” foglalkozni fog abban a beszédben is, melyet a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) e heti ülésén készül elmondani.
     

Daniel Poturnay, a Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS) elnöke a találkozón elmondta: Szlovákia az élelmiszeripart és a bruttó hozzáadott érték termelését tekintve a harmadik legrosszabbul teljesítő ország az egész EU-ban. Szlovákiánál alacsonyabb hozzáadott értéket csak a sziklás-hegyes Málta, valamint Luxemburg produkál. Poturnay szerint ez annak a következménye, hogy az egyes kormányok hosszú ideje elhanyagolják az élelmiszeripar fejlesztését Szlovákiában. Az üzletek polcain csupán 37% a saját, szlovákiai termékek hányada, ami a környező országokat tekintve a legalacsonyabb arány.
      Ján Jelen, a Szlovák Földtulajdonosok és Mezőgazdasági Vállalkozók Egyesületének elnöke szerint az összes felsorolt probléma abból adódik, hogy Szlovákiában nem létezik a föld használatát szabályozó rendszer, amely pontosan meghatározná, hogy ki melyik földet használhatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?