Minden gazdát júliusig kifizetne

Takac

A mezőgazdasági minisztériumról az utóbbi hónapokban több alkalommal is hallhattunk. A közutakon traktorokkal megjelenő gazdák, a miniszterek és tüntetők személyes konfliktusai, az ukrajnai terméktilalom, valamint a közvetlen kifizetések elmaradásával kapcsolatos problémák a nyilvánosság figyelmét is felkeltették. Richard Takáč mezőgazdasági miniszterrel beszélgettünk.

Milyen elvárásai voltak, mikor a mezőgazdasági minisztérium élére került? Más a helyzet, amivel szembesült, mint amire eredetileg számított?

Aki saját maga nem tapasztalta meg, milyen miniszternek lenni, nehezen tudja megítélni a valóságban, miről is szól ez a munka. Nagyon igényes, főleg, ha az embernek eredményeket kell elérnie és valamit fel akar építeni. Folyamatos, reggeltől estig tartó munkára van szükség és nagyon sok a probléma. Vannak bizonyos elvárásaink és szeretnénk eredményeket elérni, de a mezőgazdaság a korábbi kormányok alatt nem volt a piramis csúcsán az érdekek és lehetőségek terén. A tárca katasztrofális állapotba került, valószínűleg több dolog miatt is – a koronavírus-járvány, vagy az előző kormányok, beleértve a hivatalnokkormány alkalmatlansága is hozzájárult ehhez. Minden egyes fiókból, amibe belenézünk, ezernyi probléma ugrik ki. Néhánnyal közülük évek óta nem foglalkoznak és elodázzák a megoldásukat. Akinek eredményeket kell elérnie, minden problémát meg kellene oldania.

A legutóbb a területrendezéssel kapcsolatos problémákba futottunk bele, ezt oldjuk. Még 2018-ban született döntés arról, hogy minden évben 120 kataszter tagosítására került sor, most pedig kiderült, hogy az elmúlt három és fél évben az előző kormányok alatt semmit nem tettek az ügy kapcsán. Annak ellenére sem, hogy az előző minisztereket figyelmeztették a problémára.

És ezt a konkrét problémát miként oldaná meg a kormány, van erről elképzelés?

Ez egy rendkívüli eset, mert ugyan három és fél éve nem került sor a megoldására, a rendelkezésünkre álló anyagi keretek a vidékfejlesztési tervből származnak, jövő április-májusig ki kell azokat merítenünk. Problémát jelentene, ha a területrendezés késne, mert akkor anyagi veszteség is keletkezne. Minden évben 30 millió eurót különítettek el 120 kataszter tagosítására, három és fél éves szünet után indítottam újra a folyamatot.

Szlovákiai viszonylatban komoly problémákat okoznak az elmaradó közvetlen kifizetések, márciusban a források negyven százalékát fizették ki. Mire számíthatnak a gazdák a közeljövőben?

A közvetlen kifizetések csúszása egy nagy probléma, amivel aktuálisan küzdünk. Minden olyan gazdát, aki megfelel a feltételeknek, szeretnék biztosítani arról, hogy száz százalékos bizonyossággal hozzájut a pénzéhez. A gazdálkodók megszokták, hogy még decemberben megkapják a közvetlen támogatást, de az előző évben lépett érvénybe az új közös agrárpolitika (KAP). Ez új adminisztrációs köztelezettségekkel és programokkal járt, megváltozott a dokumentáció, igazolni kellett a földek bérlését és tulajdonjogát. Más lépések is bonyolították a törlesztést, gondok adódtak az adatokat feldolgozó szoftverrel és háromszorosára nőtt a terepellenőrzések száma. Az előző kormány alábecsülte a problémát és nem tett semmit azok megoldásáért, a választások után pedig szembesültünk a problémákkal. Nem tudjuk két hónap alatt megoldani azt, amit egy év alatt kellene. Nehéz helyzetben vagyunk, a minisztériumi alkalmazottak is reggeltől estig dolgoznak azon, hogy mindenki hozzájusson a pénzéhez, le a kalappal előttük. Azokat a mítoszokat szeretném cáfolni, hogy miniszteri döntés miatt késnek a támogatások, vagy másra lett volna felhasználva a rendelkezésre álló keret. Néha még politikusok is terjesztik ezt, valószínűleg nem szándékosan, hanem a tudatlanságuk miatt

Mennyi ideig tart a folyamat? 

Ha a traktorok holnap kijönnének az utcákra a forgalmat blokkolni, miniszterként akkor sem tudnék döntést hozni a támogatás holnapi folyósításáról. A folyamatok hetekig is eltartanak. Nem fizethetünk például olyasvalakinek, aki ellenőrzés alatt áll, több parcellára többen is igényt tartanak, a folyamatok bonyolultak, ezt sokszor az ellenzéki politikusok sem értik. Mivel európai forrásokról beszélünk, azokat is ellenőrzik. Mindent megteszünk, hogy kisebb és nagyobb gazdálkodók egyaránt hozzájussanak a pénzükhöz.

Viszont akkor mivel számolhatnak? A folyósítás hetek, hónapok kérdése?

Az Európai Bizottság megköveteli tőlünk, hogy a közvetlen kifizetések 95 százalékát június 30-áig kifizessük. Tehát minden dokumentációt és törlesztést el kell intéznünk június végéig, ez az alfa és az omega. Nem állítom, hogy ez hetek kérdése, ellenőriznünk kell a rendszerben szereplő valós információkat, elméletileg a parcellák ellenőrzése gyorsabban is felszabadíthat pénzügyi forrásokat. Mindenesetre az időhatár június 30., ezt tudom mondani.

A gazdák márciusi tüntetése során Ön kissé szokatlan módon velük együtt lépett fel. Mi a véleménye a közös agrárpolitikáról a szlovák gazdaság viszonylatában?

Nem gondolom, hogy szokatlan lett volna a lépés, a magyar mezőgazdasági miniszter Orbán miniszterelnök úrral szintén közösen ment tüntetni az ukrán termékek behozatala ellen. Ez egy standard, normális kapcsolatot jelent a kormány és a gazdák között, akik egyébként is az Európai Bizottság intézkedései és a közös agrárpolitika ellen tüntettek. Nem tetszik nekik, hogy egy gazda több időt tölt a számítógép előtt, mint a traktorban ülve, tiltakoznak a túlzott bürokrácia és a túlságosan ambiciózus, feje tetejére állított zöld célok ellen. Harmadrészt pedig nem tetszik nekik az ukrán termékek behozatala. Ezekben a célokban teljesen a gazdák mögött állok, mert látom, hogy a progresszív, liberális és ultrazöld politikusok lépései veszélybe sodorják a mezőgazdaságot. Mi tizennégy termékre terjesztettük ki az ukrán behozatali tilalmat, mint a méz, cukor és tojás, a három ország között vagyunk a lengyelekkel és magyarokkal közösen, akik ellen európai eljárás folyik. De a mezőgazdasági lépésekről nem határozhatnak brüsszeli hivatalnokok. Örülök, hogy az Európai Bizottság több kérdésben is engedményeket tervez, a folyamatok leegyszerűsítését és a bürokrácia csökkentését. Nem írhatja elő a Bizottság, hogy valaki március 15. előtt nem kezdheti el a földje művelését, ha a természeti feltételek ezt akár egy hónappal korábban is lehetővé teszik – és sok hasonló korlátozás létezik. A jelenlegi szabályozás 2028-ig érvényes, de mikor előkészítették, nem számoltak a koronavírussal, az ukrán háborúval, más, új körülményekkel. Ilyen esetben meg kell nyitni a stratégiát és alkalmazkodni az aktuális helyzethez.

Melyik országok segítségére támaszkodik a leginkább ebben a folyamatban? Azonosak a szlovák érdekek a környező országok érdekeivel a mezőgazdaság terén?

Sok dologban meg tudunk egyezni, természetesen más témákban különbözőek a nézőpontjaink. Nagy hangsúlyt fektetnék a Visegrádi négyekre, ha az összetart, sok dolgot át tudunk ültetni, mert a mezőgazdasági problémáink hasonlóak. Más országokban is akadnak partnereink, kilenc-tíz országban is kifogásolják, hogy arányaiban kevesebb támogatást kapnak a gazdáik, mint mondjuk Németországban. Én azt remélem, hogy az uniós politikusok nem Ukrajnát, hanem a saját gazdáikat teszik az első helyre. Ha a saját gazdaságunk rendben van, akkor tudunk segíteni Ukrajnán.

A szlovák diplomáciai konfliktusok Csehországgal és Lengyelországgal befolyásolják a mezőgazdasági miniszterek kommunikációját is?

Nem, ez szerintem egyáltalán nincs rá hatással. Probléma nélkül tudok beszélni a cseh és lengyel mezőgazdasági miniszterrel is. Mikor Csehországban beléptek az elnöki kampányba, azt szerencsétlennek tartottam, de ez az ő döntésük. Szerintem egy ország nem kritizálhatja egy másik ország szuverén politikáját és nevetséges, hogy Ukrajna miatt beszüntetik a cseh-szlovák közös kormányülést, miközben Ukrajnával áprilisban magunk is közös ülést tartunk. A cseh kollégámmal május huszadikán találkozunk.

Ami Magyarországot illeti, Ön egyeztetett is a magyar kollégájával, ugye?

Igen, Budapesten is tudtunk tapasztalatokat cserélni, intenzív köztünk az együttműködés.

Oldanak olyan különleges problémákat is, amelyek a szlovák-magyar határ menti régiókat érintik?

Nem különösebben érzékelem, hogy lennének ilyenek, de működik a tapasztalatcsere. Persze akadnak eltérő szabályozások, például ha átrepül hozzánk egy kormorán – azt Magyarországon lelőhetik, Szlovákiában nem, szóval inkább ide tart. Viszont például az élelmiszerárak máshol tartanak és főleg figyelemre méltó a magyar termékek aránya az üzletláncokban, ami a nyolcvan százalékot is elérheti. Olyan információim vannak, hogy Orbán miniszterelnök úr idején a kemény kéz politikáját és a tárgyalásokat egyaránt alkalmazták ez ügyben. Mi gyerekcipőben járunk a magunk 40 százalékos arányával, nekünk is erősebben kell érvényesítenünk az érdekeinket a törvényekkel összhangban, hogy a szlovák termékek teret kapjanak a polcokon.

Van konkrétabb ötlete is az élelmiszerek terén való önellátás érvényesítésére, az üzletláncokban árusított szlovák termékek arányának növelésére? Szlovákia nem csak Magyarországgal, de más környékbeli országokkal összevetve is rosszul áll ezen a téren.

Ez egy hosszú ideje megoldatlan téma és ez a kormány nem csak miniszteri szinten foglalkozik a gazdák problémáival. A gazdálkodók a költségvetés rossz állapota mellett is kaptak például 76 millió eurós soron kívüli támogatást, jut ebből az élelmiszeripar több ágazatának is. Törvényi lépéseket is tervezünk, hogy az üzletláncok és a beszállítók között normalizálódjon a kapcsolat. Elképzelhető, hogy egy közös tárgyaláson a nagyobb üzletláncoknak is lesznek saját ötleteik, nagy haszonkulccsal dolgoznak és nyomást fejthetünk ki rájuk. Úgy hallottam, nekik is érdekükben áll találkozni, ezen a témát folyamatosan dolgozni kell. Emellett támogatni a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, hogy minél több minőségi szlovák termék kerüljön a polcokra. Több lehetőség áll előttünk, de az eredmények sokszor csak évek múlva jönnek.

Ami a gazdák szlovákiai tüntetéseit illeti, a februári események rámutattak, hogy vannak a gazdálkodók között érdekellentétek. Főleg a kisebb gazdák és a nagygazdálkodók állnak egymással konfliktusban, Ön személyesen is konfliktusba került a Szlovákiai Fiatal Gazdák Szövetségének (ASYF) vezetőjével. Miként tekint ezekre a szervezetekre?

Én minden gazdát értékelek, legyen az kis-, nagy- vagy közepes gazdálkodó, folytasson ökotermelést vagy alkalmazzon klasszikus módszereket, mindenkinek van helye. De a legutóbbi, márciusi tüntetések során már teljesen kijózanodtam. Legutóbb (március 18.-án) több politikus vonult a mezőgazdasági minisztérium épülete elé, mint gazda. A KDH-tól a Szlovákia mozgalomig volt ott több politikus és képviselő is. A legfurcsábbnak azt tartom, hogy az ASYF szervezte a megmozdulást. Olvastam a szervezetet vezető Marián Glovaťák úr nyilatkozatait arról, hogy ilyen módon megoldhatja a helyzetet és megnevezheti a problémákat, de nem értettem. Azt sem, hogy miért nem tudja, miként válhatott a tanácsadómmá és a kollégáitól kérdezgette ezt. Miközben másfél hónappal korábban az ASYF hivatalos levelet küldött, amiben kérte Glovaťák tanácsadói kinevezését és ezt tiszteletben is tartottam, kineveztem. Ezek a tüntetések politikaiak. Míg a gazdák februárban elzárták a körutakat, márciusban ide három traktor jött, a többi személyautó. Kifeszítették egy transzparensre a pontjaikat, köztük például követelték az Ukrajnából érkező termékek behozatalát. Vajon nem Robert Fico kormánya volt az, amelyik ezt megtette, miért a mi szemünkre hányják? A felhasználói regiszter megteremtését kérik, ami húsz éve megoldatlan és reálisan áprilisban kerülhet a parlament elé, alig pár hónappal a probléma megoldásának elkezdése után kérik számon. Legalább kérhetnének valami olyat, amivel nem foglalkozunk. Voltak olyan információim fiatal gazdáktól, hogy nem akarják magukat belevonni a történésekbe és nem is mennek tüntetni, mivel tudják, hogy politikailag motivált a megmozdulás.

De akkor Ön ha jól értem kommunikál Glovaťák úrral és a tiltakozókkal?

Igen, tanácsadói gyűlést is tartottunk, ahol ő is részt vett, én pedig az eddigi ténykedésem kezdetétől négyszer találkoztam az ASYF képviselőivel. Elmentem a közgyűlésükre, ott voltam, mikor az európai fiatal gazdákkal találkoztak, beszélgettem velük Privigyén, fogadtam őket a minisztériumban és kineveztem őt a tanácsadómnak. Más miniszter négy év alatt nem tett annyi lépést a fiatal gazdák irányába, mint én négy hónap alatt és ennek ellenére ellenem tüntetnek. Keresem a beszélgetés lehetőségét, de amit megengednek velem szemben a Facebook-oldalukon, az túllép egy határt, a minisztériumot és az alkalmazottait is alkalmatlannak és korruptnak bélyegezték. Teljes mértékben felvállalom, hogy vonják vissza az állításaikat, vagy elindul egy büntetőjogi folyamat.

Az Ön tanácsadói testületének tagja többek között Patasi Ilona is, aki a dél-szlovákiai gazdálkodók érdekeit képviseli. Voltak különleges kérései a konzultációk során?

Patasi asszony már hosszú évek óta a Szlovákiai Agrárkamara (AKS) elnökeként ténykedik, véleményem szerint hasznos tevékenységet folytat. Szlovákia egy sokszínű közeg, minden régió gazdáinak különlegesek az igényeik. Az AKS-nek is akadnak képviselői több tanácsadó testületben, lehetőségük van bekapcsolódni a tárgyalásokba és a megoldások keresésébe, jó a kommunikáció köztünk.

Egy év múlva ideális esetben Ön szerint milyen állapotban lesz a szlovákiai mezőgazdaság?

Sajnos egy év alatt ezen a területen nehéz érezhető, nagy előrelépést felmutatni. Még csak nem is naptári években kell kezelni a kérdést, hanem a vegetációs időszakot figyelembe véve. Bízok abban, hogy legalább az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) stabilizálódik és működőképesebb lesz, mint jelenleg. A Szlovák Földalap (SPF) is azzal foglalkozik majd, amivel kellene neki, a bürokráciát pedig csökkenteni szeretnénk a fölösleges akadályok eltávolításával. Közösen kell megtalálni azokat a módszereket, amelyek előbbre viszik a szlovákiai mezőgazdaságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?