Mémözönnel lepték el Végh Attilát

Végh Attila

A ketrecharcos Végh Attilát olyan viccekkel árasztották el, amitől térdre rogy az ember.

Végh Attila nem csak a tőle távozó szponzoroktól kapja a mélyütéseket. A bunyós számos vicc főszereplője lett a közösségi oldalakon. Végh az elnökválasztás 2. fordulója előtt támogatta Peter Pellegrinit. Ezt követően három fontos márka felmondta a vele való együttműködést, konkrétan a Renault, a Pierre Baguette és a Corgoň. „A jelenlegi események fényében meg kell osztanom Önökkel egy olyan élményt, amely miatt úgy éreztem, hogy visszatért a kommunizmus. Ma kaptam egy e-mailt, amelyben egy bizonyos kereskedelmi márka megbüntet azért, mert az elnökválasztás idején szabadon kifejeztem a privát politikai véleményemet és meggyőződésemet, abban a hitben, hogy olyan országban élünk, ahol ezt szabadon ki lehet fejezni” – reagált dühösen Végh az instagramján az első szponzora távozása után. Két héttel később már békülékenyebben reagált, és a Šport24.sk-nak adott interjújában kijelentette, hogy egyáltalán nem foglalkozik ezzel. Végh a szatirikus közösségi oldalakon is megkapta a magáét, ahol a legkülönfélébb vicces kollázsok célpontjá vált. Az emberek fantáziája ismét elszabadult, és a csallóközi MMA-harcoson valósággal kitombolták magukat.

(sport24.pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?