Elindította szezonális járatát a vasút Pozsony, és a horvátországi Split között

vonat k

Szezonális járatot indított a vasút (ZSSK) Pozsony és Horvátország között. Az idei szezon első szerelvénye péntek délután indult Pozsonyból Splitbe. A vonatok mostantól Pozsony–Újváros állomásról indulnak, és Ligetfalu érintésével Ausztriába közlekednek. A marcheggi vonal lezárása miatt a kocsikat csak Bécsben kapcsolják össze. A Horvátországba közlekedő szezonális vonatok indításáról pénteken tájékoztattak a ZSSK képviselői.

„A mai járat 96%-ban foglalt. Erre a szezonra eddig több mint 11 ezer jegyet adtunk el. A tavalyi szezonban összesen közel 19 ezer utast szállítottunk” – mondta Peter Helexa, a ZSSK vezérigazgatója, és hozzátette, a Horvátországba tartó vonatokat a ZSSK az osztrák Österreichische Bundesbahnen (ÖBB) fuvarozóval közösen üzemelteti.

A vonatok minden szerdán, pénteken és vasárnap indulnak Pozsonyból a horvátországi Splitbe. Splitből hétfőnként, csütörtökönként és szombatonként indulnak vissza. A járatok a nyári szabadságszezonban, október 5-ig közlekednek.

Ebben a szezonban nem lehet motorkerékpárt és személygépkocsit szállítani Pozsonyból, az erre alkalmas vagonokat csak Bécsben kapcsolják a szerelvényhez. „A Dévényújfalu–Marchegg vonal villamosítása miatt csak Bécsből közlekedik a járműszállító szerelvény” – mondta Karol Henzély, a ZSSK üzemeltetési igazgatója.

Az EuroNight vonatokon légkondicionált kupék és hálókocsik várják az utasokat. A legolcsóbb jegy 39,90 euróba kerül, de Henzély elmondta, az árak a vásárlás időpontjának és az utasok számának függvényében alakulnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?