A rothadás mélysége

Ľudovít Makó

Mi történik akkor, ha egy korábbi magasrangú tisztviselő egészen nyíltan beszél a Fico-éra belső viszonyairól? Nos, az államapparátus rothadásának sosem látott mélységeibe kapunk betekintést. Csak bírjuk gyomorral.

Ľudovít Makó, a pénzügyőrség bűnügyi osztályának volt vezetője majd egy órán át kötetlenül beszélt a viselt ügyeiről Monika Tódovának, a Denník N újságírójának. Például arról, hogy Norbert Bödörtől havi 10 000 eurót kapott meg kézbe a pénzügyőri fizetése mellé, mivel csak így volt hajlandó elfogadni az állást. Ő ezt nem is tartotta korrupciónak. Mikor Tódová felveti, hogy ez problémás lehet, hiszen ezért a pénzért cserébe Bödör nyilván hűséget várt el, Makó szinte nem is érti, hogy mi ezzel a baj.

„A rendszer hosszú éveken át működött, és ha el kellene magyaráznom, akkor azzal fizette meg a hűségedet, hogy még ha eltértél is egy kicsit az iránytól, a rendszer elnézte” – magyarázta a volt pénzügyőr, aki jelenleg azért lehet szabadlábon, mert együttműködött a hatóságokkal, majd sietett hozzátenni, hogy az általa zsebre tett összeg csak egy homokszem volt a többihez képest. Szemrebbenés nélkül mesél arról, hogy Szlovákiában 7-8 éven keresztül egy olyan apparátus működött, melyben egy szűk kör a saját kénye-kedve szerint helyezett pozíciókba nekik lekötelezett embereket, akiknek köszönhetően olyan hatalmas nyereségre tettek szert az üzleti életben, amire piaci körülmények között nem lett volna lehetőségük. Makó egyik leggyakrabban használtszava az interjúban a „standard”. Standard helyzet, standard eljárás, standard ügymenet.

Jött egy üzenet az egyik főnöktől, hogy valaki majd felkeresi, akinek „segíteni” kellene. Makó pedig ment, és segített. Standard eljárás.

Talán ez a legfelkavaróbb az egész beszélgetésben, hogy Makó milyen nyugodtan, szinte magától értetődően magyarázza a rendszert és annak működését. Ez volt a normális, ez volt a napi ügymenet, ez volt a „standard”. És ha nincs Ján Kuciak meggyilkolása, talán még most is az lenne.

Az is érdekes, amit Makó Marián Kočnerről, a hírhedt vállalkozóról, maffiózók és politikusok barátjáról, a szlovák bulvármédia egykori kedvencéről mond: „Egy senki. Mint én.” Márpedig tegyük a szívünkre a kezünket: sokan meg voltunk győződve arról, hogy Kočner egy igazi nagy hal, akinek a lekapcsolásával tényleg elindult valami. De ha a rendszer belső embere azt mondja róla, hogy egy senki, akkor kik lehetnek az igazi nagy halak? Makónak arra a kérdésre is kész válasza van, miért csinálta az egészet, pénzügyőrként miért vált bűnözővé: 

„Mert egyszerű volt, egyszerűbb, mint elutasítani az ajánlatokat.”

És mert tudta, hogy a rendszer megvédi a saját embereit. Egyszerű. Logikus. Standard.

Fontos megjegyezni, hogy Makó egy igen intelligens bűnöző, aki feltehetően csak azért döntött a hatóságokkal való együttműködés mellett, mert kiszámolta, hogy így jár a legjobban. Épp ezért nem szabad készpénznek venni mindent, amit mond, de az előadásmódja, és az, hogy milyen mélységben tárja fel a rendszer működését még egy interjú korlátozott keretei közt is, mindenképpen figyelemre méltóvá teszik a mondanivalóját. Mert még ha nem derül is ki minden szaváról, hogy igazat mondott, a baj akkor is óriási.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?