Az amerikaiakról kellene példát venniük. Az európaiak lusták és nincsenek ambícióik - mondja Nicolai Tangen

kép

A világ legnagyobb állami vagyonalapjának igazgatója aggódik amiatt, hogy az amerikai vállalatok az európai versenytársaknál jobban teljesítenek.

Európa kevésbé szorgalmas, kevésbé ambiciózus, kevésbé kockázatvállaló és jobban szabályozott, mint az Egyesült Államok. Nicolai Tangen, a norvég olajalap vezetője a Financial Timesnak nyilatkozva hozzátette, hogy a két kontinens közötti szakadék egyre mélyül.

A világ legnagyobb, 1,6 billió dollárt érő vagyonalapjának vezetőjét aggasztja, hogy az amerikai vállalatok az innováció és az új technológiák fejlesztése terén megelőzték az európai riválisokat, ami az amerikai részvények teljesítményében is megmutatkozott.
"Ez egy gondolkodásmódbeli probléma a hibák elfogadásával és a kockázatvállalással kapcsolatban. Amerikában csődbe mehetsz, és kaphatsz még egy esélyt. Európában 'halott vagy'" - mondta Tangen. A Financial Times szerint nem szabad a szakértő szavait félvállról venni, mivel a világ összes részvényének 1,5 százaléka van az alapja tulajdonában. Jelenleg az amerikai részvények teszik ki az alap összes állományának csaknem felét. Összehasonlításképpen 2013-ban még csak 32 százalékot tettek ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?