Exbarátnője, Nela Pocisková szemrehányásokkal árasztotta el. Ján Ďurovčík nem ért egyet, és azt mondja, hogy ez másképp volt.

Az elmúlt hete sűrű volt. Két élő adás között hirtelen kórházba került, másnap pedig a születésnapját ünnepelte. Hétfőn reggel találkoztunk egy belvárosi szálloda bárjában; az emésztési zavarok csak este értek utol. Kényelmesen elhelyezkedett egy bőrfotelben, és folyamatosan eloltott szivarját szívta: JÁN ĎUROVČÍK (53) rendező és koreográfus FELÍCIE BORONKAYOVÁ kérdéseire válaszolt.

Ön az egyetlen zsűritag, aki a kezdetektől ott van a műsorban. Régebben sokkal többet beszélgettek az egyes táncok alaplépéseiről és jellemzőiről. Ma is beszélnek róla, de kevesebbet. Mit gondol, maga a műsor hogyan változott az évek során?

Szerintem még mindig ugyanazt bíráljuk, én a táncra, Tatiana pedig a konkrét táncra koncentrál, mert az alapelvek adottak, és ő teljesen bele tud menni a részletekbe. De ő és mindannyian tudjuk, hogy ez nem a Duna Kupa. Eltolódtak a dolgok, főleg annyiban, hogy nem is annyira az egyéni fellépők, mint inkább az általános versenyzők minősége sokkal magasabb.

Hogy ezt hogy kell értenem?
Vegyük a musical példáját - de ez általánosságban is igaz. Régebben volt egy olyan musical világunk, ahol - Haspra Katka és a néhány kivételen kívül - nem voltak olyan emberek, akik egyformán jól énekeltek, táncoltak és színészkedtek. Az éneklés volt a színészet. De aztán jött Nela generációja, és utána a következő generáció, akik már nem drámaian énekelnek, nem játszanak szappanoperákban, musicaleket énekelnek és úgy táncolnak, hogy egyenesen a Broadwayre küldheted őket.

Vagyis az előadók minőségi színvonala emelkedett, van egy olyan színészgenerációnk, akik látták az elődeiket a musicalben és a táncparketten, tudják, hogyan kell csinálni, és ami a legfontosabb, van hozzá merszük. Tehát ami nekünk tizenöt évvel ezelőtt elég volt a nézettséghez, az ma már nem elég, mert legalább öten minőségileg azonos szinten vannak.

Ezeknek a pároknak az értékelés során általában azt szokás mondani: "És még valami mást is, de ezt majd az adás után elmondom". Megtartja a szavát?
Természetesen, elmegyek és elmondom. Néha még az adás előtt, a főpróba után is, de akkor nagyon kell vigyáznom, hogy mit mondhatok és mit nem. Olyasminek kell lennie, amit élő adásban, a helyszínen meg tudnak változtatni, különben bogarat ültetek a fejükbe, és kárt okozhatok nekik, amit nem akarok.

Vagyis gyorsan végrehajtható kis változtatásokról van szó. Néha már a főpróbán látszik, hogy van, ami valószínűleg nem fog működni. Ilyenkor mit teszel?
Ilyenkor nagyon nehéz mosolyogva elmenni mellettük. Ezért választom azt, hogy emlékeztetem őket, hogy ma van az utolsó táncuk, hogy készültek-e búcsúbeszéddel és így tovább. Minden adáson ezt csinálom mindenkivel, viccnek veszik, nevetnek, és nem kell megjátszanom, hogy milyen jó volt.