Jövőre 623 euró lesz a minimálbér

KOZ
Pozsony |

Szlovákiában az idei 580-ról jövőre 623 euróra nő a bruttó minimálbér – a munkaügyi tárca által kidolgozott javaslatot kedd este a parlament is elfogadta. A minimális órabér bruttó 3,58 euró lesz.

Mivel a minimálbér nagyságáról nem sikerült egyezségre jutnia a munkáltatóknak és a szakszervezeteknek, a munkaügyi tárca saját javaslattal rukkolt elő, amely szerint a jövő évi minimálbér a tavalyi átlagbér 57%-a lesz. 
A munkáltatók azt tartották volna a legjobb megoldásnak, ha a minimálbér egyáltalán nem nőne. 
A szakszervezetek azt javasolták, hogy a bér kiszámításánál a tavaly elfogadott képletet vegyék alapul, aminek köszönhetően 656 euróra nőhetett volna a minimálbér.

A Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) levélben fordult a Főügyészséghez, hogy bírálja felül Milan Krajniak munkaügyi miniszter minimálbérrel kapcsolatos döntéseit, a parlamenti képviselők többsége azonban kedden mégis megszavazta Krajniak vitatott javaslatát. Marián Magdoško, a KOZ elnöke szerint Krajniak a minimálbérről szóló egyeztetések során többször is megsértette az érdekegyeztetésről szóló jogszabályokat.

„Egyrészt külön tárgyalt a munkáltatók képviselőivel, másrészt nem vette figyelembe a tárgyalások júliusi megakadása idején érvényes szabályokat”

– mondta el Magdoško. Ez utóbbiak szerint, abban az esetben, ha a kormánynak nem sikerül megegyeznie a szakszervezetekkel és a munkáltatókkal a következő évi minimálbér nagyságáról, ezt egy képlet alapján számították volna ki. Eszerint a két évvel korábbi bruttó országos átlagbért vennék alapul, a minimálbér pedig ennek a 60 százaléka lenne. Mivel 2019-ben 1092 euró volt a bruttó havi átlagbér, annak a 60 százaléka – felfelé kerekítve – 656 euró, vagyis több a kormány által javasolt 623 eurónál.

Magdoško szerint azért fordultak a Főügyészséghez, mert az ügyben – a többszöri felszólításuk ellenére – a kormányfő sem lépett, és nem reagált a neki írt levelükre sem. A KOZ emiatt folytatja a tiltakozó megmozdulásait is.

„Október 21-én összeül az igazgatótanácsunk, amelyen döntünk a további lépésekről”

– tette hozzá Magdoško.

A szakszervezetek beadványára reagált Krajniak is. A tárcavezető szerint ő nem utasítja vissza a szakszervezetekkel folytatott párbeszédet, vagyis a minisztériumban a KOZ képviselőit is szívesen fogadja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?