Galántán kinyitották a könyvtárat

Kinyitották a könyvtárat
Galánta |

Hétfőtől ismét látogatható a városi könyvtár, természetesen szigorú higiéniai előírások betartása mellett. A koronavírus miatt bevezetett korlátozások után a közösségi médiában szólítják meg az olvasókat.

Lívia Koleková, a Galántai Könyvtár igazgatója elmondta, két hónap elteltével, május 11-én nyitották ki újra a könyvtárt.

„Örülünk, hogy már az első héten nagyon nagy az érdeklődés: 1310 könyvet, ebből 250 gyerekkönyvet kölcsönöztek ki és 1440-et hoztak vissza, 56-an iratkoztak be, köztük 8 gyermek. Naponta száz látogatónk van, holott a könyvtár korlátozott módban üzemel. Nem látogatható az internetterem, a játszóház, az olvasóterem. Belépéskor minden részlegen kötelező a kézfertőtlenítés és a szájmaszk, illetve szigorúan be kell tartani a kétméteres távolságot”

– sorolta az igazgató.

A könyvtár dolgozói arra kérik a látogatókat, csak a legszükségesebb időt töltsék az épületben, és ha van rá mód, könyvrendeléskor vegyék igénybe az online katalógust, illetve intézzék e-mailben vagy telefonon a rendelést, a kölcsönzési idő meghosszabbítását. A visszavitt könyvek karanténba kerülnek. Kérik az olvasókat, ne fertőtlenítsék a könyveket otthoni fertőtlenítőszerrel.

„Egyelőre két könyvet lehet egyszerre kikölcsönözni. Ha valaki többet szeretne, emailben kell megrendelnie, az elkészített csomagot a megadott időben átveheti. Ilyen módon igyekszünk eleget tenni olvasóink igényeinek, ugyanakkor védeni az egészségüket”

– hangsúlyozta Lívia Koleková.

A Galántai Könyvtárnak évente 34 ezer látogatója van. A járvány miatt elrendelt korlátozások lazításával igyekeznek a könyvtár szolgáltatásait a weboldalukon, a Facebook- és az Instagram-oldalukon hirdetni, illetve kapcsolatot tartani az olvasókkal.

Sajnos több rendezvényt el kellett halasztaniuk a járvány miatt, de remélik, hamarosan újra a megszokott módon működhet a könyvtár.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?