Körvonalazódik az elszámoltatás a koronavírus kapcsán

Az alábbi fotó a Kotlár által szervezett konferencián készült, amelyen szóba került az emberi jogok megsértése is. A meghívottak között ül Martina Šimkovičová és Robert Fico is
Pozsony |

Bár a koronavírus-járvány az utóbbi másfél évben jelentősen visszaszorult, a szlovák politikusok továbbra is életben tartják a témát. Az új kormány hatalomra kerülése után előtérbe került az elszámoltatás kérdése, Robert Fico kabinetje ugyanis azt ígérte, részletesen felülvizsgálják a járvány idején bevezetett óvintézkedések jogalapját, és ha bebizonyosodik, hogy némely lépések jogsértőek voltak, annak büntetőjogi következményei lesznek. Hol tart jelenleg a Covid-intézkedések ellenőrzése? Mit gondol az ellenzék? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

2023. november 17-én, három héttel a negyedik Fico-kormány megalakulása után a Smer kongresszust tartott, ahol maga a pártelnök is felszólalt. Egyórás beszédében ismertette, melyek a kabinet legfontosabb célkitűzései a következő négy évre. A bevezetőben kitért az előző, Igor Matovič és Eduard Heger által vezetett kormányok járványkezelésére is. A miniszterelnök élesen bírálta elődeit, „Covid-őrültségekről” és a „tű politikájáról” beszélt. Úgy fogalmazott, akinek más véleménye volt az oltással kapcsolatban, azonnal a társadalom ellenségének kiáltották ki.

„Megerősítem, hogy kormányfőként támogatom az új kormánykoalíció néhány képviselőjének azzal kapcsolatos erőfeszítéseit, hogy politikailag értékeljék, amit az előző kormány 2020-ban és 2021-ben leművelt, illetve nézzenek rá a kiterjedt, gyakran teljesen értelmetlen orvostechnikai eszközök és oltóanyagok vásárlásának pénzügyi oldalára”

– jelentette ki.

Fico a Smer kongresszusán

Kicsoda Kotlár?

Az erőfeszítéseket tevő koalíciós képviselők közé tartozott például Andrej Danko, az SNS elnöke, aki a koalíciós tanács ülésén felvetette egy bizottság létrehozását a koronavírus-járvány idején hozott óvintézkedések felülvizsgálatára.

Az ötlet Peter Kotlártól származott, aki az SNS színeiben indult a 2023-as választáson, és egy látszólagosan lehetetlen helyzetből, a lista 130. helyéről sikerült elegendő karikát szereznie a bejutáshoz. Kotlár korábban a Slovan nevű internetes televízió műsorvezetőjeként dolgozott, ahol többek közt Martina Šimkovičová jelenlegi kulturális miniszterrel is beszélgetéseket folytatott. Ezen a platformon terjesztette Kotlár az oltással kapcsolatos összeesküvés-elméleteit, ami a kampány során az egyik legfontosabb témájának számított. Itt ismertette az elképzelését egy különbizottság létrehozásáról, amelynek ő állna az élén, és amelynek legfőbb feladata a járványintézkedések jogi szempontú ellenőrzése lenne.

„Szerintem 3–4 hónapra lenne szükségünk. Engedjék meg, hogy hozzálássak a munkához, hogy nyomozhassak”

– fogalmazott az SNS képviselője.

Az ötletből pár hét alatt valóság lett, a kormány 2024. január 18-án jóváhagyta a javaslatot Kotlár kinevezésére, amelynek köszönhetően az SNS képviselőjéből a koronavírus-járvány kezelésének kivizsgálásáért felelős kormánybiztos lett. A dokumentumot maga a miniszterelnök terjesztette be a kabinet elé.

Titkolózás

Bár Kotlár gyors megoldást ígért, az első három–négy hónap alatt egyelőre kevés konkrétummal szolgált. A különbizottság tagjainak nevét például még mindig nem hozta nyilvánosságra, saját bevallása szerint azért, mert nem akarja veszélybe sodorni a munkatársait. A kormánybiztos azt állítja, ő maga is gyakran kap fenyegetéseket a munkája miatt. A Denník N nemrégiben megpróbált utána járni, kik ülnek a különbizottságban, de csak annyit sikerült kideríteniük, hogy a testület 14 tagot számlál, közülük heten az egészségügyi, heten pedig a jogi szférából érkeztek. Egyelőre az sem tisztázódott, mekkora költségvetést különítettek el az intézkedések felülvizsgálatára. 

Peter Kotlár

Covid-amnesztiák

A bizottság eddigi munkájával kapcsolatban azonban Kotlár már megosztott néhány információt. Március végén például szervezett egy konferenciát, amelyen többek közt Fico és Šimkovičová is megjelent. A kormánybiztos szerint a rendezvényen több olyan felszólaló is rész vett, aki megerősítette, hogy a járvány idején számos alkalommal megsértették az állampolgárok emberi jogait. Ezzel kapcsolatban fel is vetette az úgynevezett Covid-amnesztiák lehetőségét. Ezek lényege, hogy azok a személyek, akiket a járvány idején megbüntettek a járványügyi előírások megszegése miatt – például a kötelező maszkviselés elmulasztása –, kártérítést kaphatnának az államtól. A járvány első két évében a rendőrség mintegy 65 ezer kihágást jegyzett. Kotlár nemrégiben elismerte, a kártérítés kifizetése súlyos tételt jelenthet a 2025-ös költségvetésben, ezért tárgyalnia kell a pénzügyminisztériummal a további lehetőségekről.

Mintavételi pontok

A kormánybiztos emellett külön figyelmet szentel az úgynevezett mobil mintavételi pontok felülvizsgálatának, amelyek a járvány idején az emberek tesztelését végezték. Kotlár kérvényezte a pénzügyőrségnél azon cégek és vállalkozók ellenőrzését, akik ilyen mintavételi pontokat üzemeltettek.

„Körülbelül 86 olyan szubjektumot választottam ki, amelyeknek a bevételei aránytalanul magasok voltak a járvány időszaka alatt”

– közölte, hozzátéve, ha az ellenőrzés „katasztrofális veszteségeket” mutat az állami költségvetésben, akkor az összes mintavételi pont üzemeltetőjét felülvizsgálják. A kormánybiztos nem zárta ki a büntetőeljárások lehetőségét sem.

A járványkezelés kivizsgálásáért felelős kormánybiztos jelenleg a mobil mintavételi pontok ellenőrzésével foglalkozik, amelyek közül elmondása szerint néhányan aránytalanul magas bevételre tehettek szert

Járványügyi megállapodás

Kotlár hétfőn reagált az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felszólítására is az új nemzetközi járványügyi megállapodás aláírásával kapcsolatban. A WHO szerint a kötelező érvényű jogi dokumentum célja, hogy frissítse a meglévő szabályrendszert, ezzel felkészítve az országokat egy esetleges újabb járvány kitörésére, hogy a koronavírushoz hasonló tömeges elhalálozás a jövőben ne történhessen meg. A kormánybiztos azonban arra kérte az egészségügyi minisztériumot és az illetékes bizottságokat, hogy Szlovákia nevében ne írják alá a megállapodást. Kotlár szerint ugyanis a WHO működése átláthatatlan, és semmiképpen sem tartja jó ötletnek, hogy a szervezetnek irányító jogköre legyen.

Leváltások

Kotlár maga is elismeri, hogy a munka lassabban halad a tervezettnél, ugyanakkor a nyár végére már konkrét eredményeket is ígért a Covid-amnesztiák kapcsán. Annyi bizonyos, hogy a személyi változások tekintetében nem haboztak, hiszen Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter februárban leváltotta Ján Mikas tiszti főorvost, a járványkezelés egyik fő alakját. Mikas távozásának egyik leghangosabb követelője Danko volt, aki február elején több interjúban is hangsúlyozta, a tiszti főorvosnak távoznia kell, hiszen a járvány idején „Matovič mellett állt és asszisztált az őrültségeihez”.

Ján Mikas

Kérdéses tehát, hogy a közeljövőben a különbizottság munkája nyomán lesznek-e további felelősségre vonások, akár a legmagasabb politikai körökben is. A járvány idején a miniszterelnöki és az egészségügyi miniszteri pozíciót végig az OĽaNO (jelenleg már Szlovákia mozgalom, illetve az abból kivált Demokraták párt) jelöltjei töltötték be, nevezetesen Igor Matovič és Eduard Heger, illetve Marek Krajčí és Vladimír Lengvarský. Kerestük Matovičék mozgalmát azzal kapcsolatban, hogy számítanak-e elszámoltatására a járvány idején hozott döntéseik miatt, de a cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Az egészségügyi minisztériumnál is érdeklődtünk, hogy milyen formában működnek együtt Kotlárral és a különbizottsággal, de a tárca sajtóosztálya sem reagált.

Bosszúhadjárat?

Kérdéseinket elküldtük az SaS-nek is, hiszen a járvány idején ők is a kormánykoalíció részét képezték (a Sme rodina azóta kiesett a parlamentből, a Za ľudí pedig egy listán indult és egy frakcióban ól a Szlovákia mozgalommal). Tomáš Szalaytól, a párt egészségügyi szakértőjétől azt kérdeztük, hogyan értékeli Kotlár eddigi munkáját.

„Milyen munkát?”

– válaszolta a parlamenti képviselő.

Tomáš Szalay

Szalay szerint a koronavírus idején hozott intézkedések átértékelésére mindenképpen szükség lenne, már csak azért is, hogy tanulságokat vonhassanak le a jövőre nézve. Fontos javaslatokat tehetnének például az elégtelen jogszabályi kerettel kapcsolatban, átalakíthatnák a válságkezelést, beállíthatnák az adatok áramlását és az egyes jogköröket, annak érdekében, hogy esetleges következő járvány már ne érje akkora meglepetésként az országot.

„De ezt a bizottságot nem egy olyan oltásellenes személynek kellene vezetnie, aki nem titkolja a politikai bosszúhadjáratát. Nem számítok rá, hogy ennek a bizottságnak a munkájából bármilyen hasznos tanulságok és következtetések származnak majd”

– zárta Szalay.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?