Korhut találata három pontot ért, nem adták meg az azeriek egyenlítő gólját

Korhut találata három pontot ért, nem adták meg az azeriek egyenlítő gólját

A magyar labdarúgó-válogatott hozta a kötelező győzelmet, és Korhut góljával 1:0-ra győzött Azerbajdzsán ellen Eb-selejtezőn a budapesti Groupama Arénában. Marco Rossi együttesének sorsa azonban továbbra is az ellenfelek kezében van.

Marco Rossi három helyen változtatott a  kezdőcsapatán a horvátországi mérkőzéshez képest: kimaradt a sokat hibázó Kádár, a piros lapja miatt eltiltott Kleinheisler, valamint Holman is, a védelembe visszatért az eltiltását letöltő Baráth, a középpályán pedig Kovács István és a sérülésből felépült Szoboszlai is helyet kapott.

A DAC védekező középpályása, Vida Máté a spliti meccshez hasonlóan ezúttal is kezdő volt.

Az UEFA rendelkezése értelmében immár a zárt kapus meccs sem jelent síri hangulatot, a 15 éven aluli gyerekek ugyanis szervezett csoportokban ingyen beléphetnek a stadionba. Így a mérkőzés fülsiketítő gyerekzsivajban, szakadatlan tülkölés és a szokásosnál egy-másfél oktávval magasabb „Ria-ria-Hungária” közepette kezdődött.

A magyarok aktívan kezdtek, Szoboszlai már a 6. percben kapott egy jó kiugratást, de a kapu fölé emelt. Három perccel később Szalai tette le a labdát jól Dzsudzsáknak, de a lövését blokkolták, aztán pedig Vida Máté vállalkozott távoli lövésre, amit Balajev alig tudott a kapu fölé tolni.

A szöglet után a kipattanó labda Korhut elé került, aki nem sokat teketóriázott, harminc méterről laposan kapura tűzte, a kapus csak nézte, ahogy hasít – 1:0.

Tovább folytatódott a hazai nyomás, az első negyedórában az azeriek nem jutottak át a felezővonalon, a magyarok beívelései, szögletei mindig veszélyesek voltak.

Az azeriek az első lendületes akciójukat a 22. percben vezették, lövésig nem jutottak, de a magyar védelemben okoztak némi zavart. Rögtön az ellentámadásból Sallai próbálta meglepni Balajevet, de az azeri kapus nem hibázott. A 29. percben Szalai tartott bent egy hosszú indítást, jól fedezte a labdát, majd Kovácsnak passzolt, aki jobb oldalról adta be a kapu elé, Sallai pedig a védőt megelőzve berobbant a labdára – gólt érdemlő akció volt, de a lövés mellément.

A félidő végére felbátorodtak a vendégek, valamivel hosszabb ideig meg tudták tartani a labdát, de helyzetig nem jutottak.

A szünet után az első nagyobb magyar helyzet az 52. percben jött el, Szoboszlai lőhetett jó szögből szabadrúgást, nem is csavarta rosszul, de most egy picivel a kapu fölé szállt a labda. Sallai nagy akarással játszott, rengeteget próbálkozott, cselezett, félfordulatból bevetődve lőtt, de igyekezetét nem tudta góllal megkoronázni.

A 71. percben cserélt először Marco Rossi, Dzsudzsákot Nagy Dominik váltotta, öt perccel később pedig Szoboszlai helyett Holman állt be.

A 78. percben ismét Korhut lendítette lövésre a lábát, ezúttal nagyjából 18-19 méterről, de a labda ezúttal elkerülte a kaput.

Az utolsó 10-12 percben már érezhető volt a magyarokon a fáradtság, de még így is voltak lehetőségeik, főként rögzített helyzetek után. A végjátékra még Sigért is beküldte Rossi, ő Kovácsot váltotta. Az azeriek egy beívelt szabadrúgás után egy fejessel kísérleteztek, de Gulácsinak ez nem jelenthetett gondot.

Már a hosszabbításban Abdullajev beívelése és egy fejes után valahogy a hálóba sodorták a labdát az azeriek, de a játékvezető kezezés nem adta meg a gólt. A visszajátszás alapján azonban Musztafazade hasáról ment be a labda…

Korhut korai gólja végül győztes találatnak bizonyult, a magyar válogatott mérlege így továbbra is százszázalékos Azerbajdzsánnal szemben. A magyarok ezzel a győzelemmel a csoport második helyére ugrottak, Marco Rossi együttesének azonban már nincs a saját kezében a sorsa, mert a szlovákok és a walesiek is kevesebb meccset játszottak.

 

Magyarország–Azerbajdzsán 1:0 (1:0)

Góllövők: Korhut (10.)

Sárga lap: Lovrencsics, Korhut, ill. Rahimov, Eddy, Garajev, Musztafazade, Hüszejnov.

Játékvezető: Higler (holland),

MAGYARORSZÁG: Gulácsi–Lovrencsics, Baráth, Orbán, Korhut–Vida M.–Dzsudzsák (71. Nagy D.), Kovács (86. Sigér), Szoboszlai (76. Holman), Sallai–Szalai.

AZERBAJDZSÁN: Balajev–Pasajev, B. Hüszejnov, Musztafazade, Rahimov–Eddy, Garajev, Richard Almeida (57. Abdullajev)–Ramazanov (85. Renat Dadasov), Sejdajev, Khalilzade (66. Dzs. Hüszejnov).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?