Jó eséllyel Bajnokok Ligája-döntőt rendeznek a Puskás Arénában

mlsz

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) pénteki éves közgyűlésén szó esett többek között Marco Rossi jövőjéről, az utánpótlás helyzetéről, és Csányi Sándor elnök azt is bejelentette, hogy megpályázták a 2026-os vagy 2027-es BL-döntő rendezését.

Jó esély van rá, hogy a Puskás Aréna ad otthont a két vagy három év múlva sorra kerülő Bajnokok Ligája-döntőnek – derült ki a pénteki közgyűlésen. „Nem tudom, kinek tűnt fel, egy dolog hiányzik még a sorból, a Bajnokok Ligája döntője. Ennél jobban csak az hiányzik, hogy kijussunk a vb-re – mondta Csányi az MLSZ 2026-os vagy 2027-es BL-döntő rendezésére beadott pályázatáról, utalva arra, hogy a Puskás Aréna rövid története során már otthont adott Európa-bajnoki mérkőzéseknek, az Európai Szuperkupa döntőjének és egy Európa-liga-döntőnek is. – Két jelentkező van, Olaszország és Magyarország. Személy szerint a 2026-osban bízok, mert az közelebb van, de erről az UEFA dönt a május 22-i Európa-liga-döntőt megelőző napon. Ha nincs objektív kifogás Magyarországgal szemben, márpedig erről nem tudunk, akkor valamelyiket biztosan megkapjuk.”

Csányi Sándor a magyar utánpótlással kapcsolatban kritikát fogalmazott meg. „Ha a korosztályos válogatottakat nézzük, akkor nem vagyunk teljesen elégedettek. Szerintem későn kerülnek felnőttcsapatba a játékosok, külföldön az U21-es válogatottak már az élvonalban futballoznak, nálunk pedig örülünk, ha az NB II-ben rendszeresen játszanak. Nem vagyok a külföldiek ellen, csak ha túl sok van és középszerűek, az nem jó” – fogalmazta meg kritikáját Csányi.

A felnőttválogatott kapcsán az elnök azt mondta, nagy sikernek tartja az egyenes ági kijutást az Eb-re. „A csoport harmadik helyét is elfogadnám, ha továbbjutnánk. Nagy eredmény, hogy háromesélyes minden meccs, nincs előre elrendelve, hogy kikapunk Németországtól. A legjobb 16 között már azt is elfogadnám, hogy kisebb vereség legyen, mint 2016-ban a 0:4 a belgáktól.”

Marco Rossi szövetségi kapitány jövőjével kapcsolatban elárulta, napirenden van a szerződése meghosszabbítása, amely még másfél évig érvényes. „Bízom benne, hogy innen megy nyugdíjba húsz év múlva. Emberileg és szakmailag is nagyon elégedett vagyok, nemcsak az eredményekkel, hanem a fiatalok beépítésével is.”

Napirendre került az NB I lebonyolításának esetleges megváltoztatása is, de Csányi szerint a következő két évben még biztosan nem lesz változás. „A 2025/26-os idényig marad a 12 csapatos élvonal” – szögezte le, hozzátéve, a klubok többsége a jelenlegi rendszert támogatja.

(MTI, lz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?