Rasszista falfirkák a vasút mellett

püsp9ki
Pozsonypüspöki/ Úszor |

 Négy napig rasszista felirat csúfította a pozsonypüspöki vasútállomás és az úszori vasúti megálló falát.

Pénteken festették fel a rasszista feliratot a pozsonypüspöki állomás falára, a kijárat mellett. A vonatból is jól látható a romák ellen uszító szlovák falfirka. Az úszori megállóhelyen horogkeresztet és 88-as szimbólummal csúfították el a falat.

„A pozsonypüspöki vasútállomáson várakozók részére kialakított fedél alatt, a belső falon, valamint az úszori megálló falára felfestett tiszteletlen falfirkát káresetként jegyezzük. A feliratokról és a kárról tájékoztattuk a rendőrséget” – közölte Michal Lukáč a Szlovák Államvasutak (ŽSR) szóvivője.

Hozzátette, hogy az állomásokon nincsenek kamerák. Emiatt nehéz megállapítani, hogy ki írta a rasszista szövegeket. A szóvivőtől megtudtuk, hogy a ŽSR nyilvántartásba veszi a keletkezett kárt, amelyet a minőségétől függően biztosítási eseményként a biztosító társasággal, vagy a tettessel térítenek meg. Peter Varsányi Úszor alpolgármestere közölte, hogy a faluban nem láttak hasonló falfirkákat.

Michal Lukáč elmondta, hogy lefestik a rasszista feliratot és a szélsőséges szimbólumokat. Pozsonypüspökin ma reggel hozzáláttak a graffiti eltávolításához, délutánra barna festékkel takarták el a firkát. „Az úszori megállóhelyen található fedett megálló a község tulajdona, de a falu vezetésével való egyeztetés alapján a ŽSR alkalmazottai a karbantartási munkák keretében átfestették a falakat“ – tájékoztatott a szóvivő.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?