A Beneš-dekrétumok nyomán indított földelkobzást az elsőfokú bíróság bevégezte

A Pozsonyi IV. Városi Bíróság bírája, Oľga Nižňanská csütörtökön úgy döntött, a Szlovák Földalapnak (Slovenský pozemkový fond, SPF) ad igazat abban a perben, amelyet az állami intézmény az osztrák állampolgárságú Helga Anderl ellen indított. Az SPF szerint Anderl nagyapja, Martin Pfundtner, akinek a családját a második világháború után a Pozsony melletti Dunahidasról üldözték el, német volt, így a Beneš-dekrétumokban megfogalmazott kollektív bűnösség elve alapján a tulajdona a szlovák államot illeti. Mindez a földalap és immáron a bíróság szerint annak ellenére van így, hogy a vagyonelkobzást a második világháború utáni években nem hajtották végre, mivel Martin Pfundtner az 1946-os konfiskáció idején már halott volt, 1944 végén hunyt el. Az ingatlanok állami tulajdonba vétele az ezt követő évtizedekben sem merült fel, így Anderl 2018-ban gond nélkül megörökölte azokat. A földalap szerint azonban Anderl jogtalanul kapta meg az ingatlanokat, és bírósági úton akarja azokat állami tulajdonba venni.

Rövid indoklás

A csütörtöki tárgyaláson Nižňanská a döntést csak nagyon tömören, szóban indokolta. Arról beszélt, a vagyonelkobzást érvényesnek tekinti és nem vizsgálja, hogy az a személy, akire azt egykor kiadták, a konfiskációs határozat időpontjában életben volt-e, vagy sem. Az osztrák hölgy jogi képviselője, Tomáš Plank lapunknak elmondta, a bírónő a döntése szóbeli indoklásában egyáltalán nem reagált az ő érvelésükre, mi szerint egy halott személy tulajdonát nem lehet elkobozni. A bíróságnak 30 napja van arra, hogy a feleknek elküldje a döntés részletes indoklását, Plank szerint ebből várhatóan kiderül, mi a bírónőnek a fenti tényállással kapcsolatos pontos álláspontja. „Egész biztosan fellebbezést adunk be” – tette hozzá az osztrák hölgy jogi képviselője azzal, hogy a másodfokú ítéletre valószínűleg további két évet kell majd várni. Plank arról is beszélt, a földalap, vagyis az állam javára meghozott döntés azért is furcsa, mert a hasonló ügyekhez képest, amelyekben a bíróság az örökösök javára döntött, ez az eset sokkal egyértelműbbnek tűnt. Anderl tulajdonjoga ugyanis szilárdan állt azon az alapon, hogy nagyapjától holtában akarták elkobozni a vagyonát, ami sem akkor, sem most nem lehetséges.

Ahogy arról beszámoltunk, a földalapot képviselő ügyvédi iroda, a Garaj & Partners munkatársa a bíróság előtt azzal érvelt, mivel 1946-ban a konfiskációs bizottság nem tudott arról, hogy Martin Pfundtner a döntés időpontjában már nem él, ezért a határozatot érvényesnek és döntő értékűnek kell elfogadni. Martin Pfundtnert és feleségét, Juliánát pedig német nemzetiségűnek kell tekinteni, ami szerintük elegendő ok arra, hogy konfiskációs határozatot adjanak ki rájuk. A földalap képviselője rámutatott, ha a vagyon még 1944–45-ben átszállt volna Martin Pfundtner örököseire, akkor, a kollektív bűnösség elve alapján, tőlük kellett volna azt elkobozni.

A kérdéses földterületek egy jelentős része a pozsonyi autópálya-körgyűrű egyik félkész csomópontja alatt van. A D4-es autópálya Pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice) és Dunahidas (Most pri Bratislave) között lévő kereszteződése jórészt a kérdéses telkeken fekszik. A földterületek összértéke akár a 450 ezer eurót is elérheti.

Abszurd döntés

Fiala-Butora János jogász, emberi jogi szakember, a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének kutatója szerint a pozsonyi bíróság döntése abszurd. Fiala-Butora, aki a szintén vagyonelkobzás bevégzéséről szóló Bosits-ügyben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) beadott kereset nyomán indult eljárásban jogi segítséget nyújtott az örökösöknek, lapunknak elmondta, a mostani döntés azt igazolja, hogy a Beneš-dekrétumokat nem lehet a hazai bíróságokra bízni. Rámutat ugyanis, hogy a vonatkozó nemzetközi emberi jogi szabályok ellenére a hazai bíróságok előnyben részesítik a Beneš-dekrétumok érvényesítését. „Jelen esetben ráadásul a csehszlovák és a szlovák eljárási szabályokat is semmibe veszik” – tette hozzá.

Fiala-Butora szerint ugyanis teljesen abszurd, hogy egy 1944-ben elhunyt személytől koboznak el vagyont. „Ez még 1946-ban is abszurd lett volna. Annak idején is meg kellett volna állapítani az örökösöket és esetleg tőlük kellett volna elkobozni a vagyont. Hiszen nem tudni biztosan, hogy az örökösök a dekrétumok hatálya alá estek-e volna, vagy sem” – magyarázta. Majd hozzátette, egy elhunyt nyilván nem is tud részt venni semmilyen eljárásban, nem tud például a fellebbezési jogával élni stb. „Abszurd az eljárás, és abszurd a mostani döntés is, ami ennek érvényt szerez” – nyilatkozta.