Eb-selejtező: Így értékelte Rossi a sorsolást

Marco Rossi

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint Wales és Szlovákia lehet a magyar labdarúgó-válogatott riválisa a második helyért az Európa-bajnokság selejtezősorozatában.

A vasárnapi dublini sorsoláson a nemzeti együttes a világbajnoki ezüstérmes Horvátország mellett Wales, Szlovákia és Azerbajdzsán csapatát kapta ellenfélnek az E csoportban. Mint a kapitány elmondta, nagy segítséget jelenthet az együttesnek, hogy a közeli idegenbeli helyszínekre sok magyar szurkoló utazhat el, ez motivációt és lökést adhat a csapatnak, s lehetőséget a drukkerek bizalmának visszaszerzésére.

"A horvátok más szintet képviselnek, kiemelkednek a csoportból, hiszen élcsapatokban szereplő sztárok vannak a keretükben. Ők leterheltek lesznek a Bajnokok Ligája-szereplés miatt, a fáradtságuk adott esetben segíthet nekünk"

- hangsúlyozta az olasz szakvezető a magyar szövetség (MLSZ) székházában tartott hétfői sajtótájékoztatón. Úgy fogalmazott, lehetett volna jobb és rosszabb is a sorsolás, hiszen nehéz csoportban van a válogatott, Wales és Szlovákia közül pedig utóbbit látja kicsivel esélyesebbnek az Eb-szereplést érő helyezés megszerzésére.

 Kitért rá, nehéz mérkőzésekkel kezd majd a válogatott, és a sorrend sem szerencsés. Szerinte jobb lett volna hazai pályán indítani a sorozatot, és bár a második találkozón Budapesten lép pályára a csapat, az ellenfél a vb-ezüstérmes horvát együttes lesz. 

"Rendkívül fontos a rajt, ha az sikeres, a további mérkőzések már könnyebbek. Mindent megteszünk, hogy az első két találkozót a realitások figyelembe vételével a lehető legjobb eredménnyel zárjuk"

- jelentette ki Rossi.

Az MTI kérdésére elmondta, azért tartja erősebbnek a walesinél a szlovák válogatottat, mert a játékosaik zöme topbajnokságokban játszik. Mint mondta, nem tartja előnynek, hogy ezt megelőzően a szlovákiai DAC vezetőedzőjeként Dunaszerdahelyen dolgozott egy idényt. Kiemelt két futballistát: Marek Hamsíkot, a Napoli csapatkapitányát, és Milan Skriniart, az Internazionale védőjét, aki - mint mondta - mintegy 70 millió eurót ér.

"Nem becsülhetünk le senkit, egyik mérkőzésen sem követhetünk el olyan kommunikációs hibákat, mint Tallinnban" - emlékeztetett a Nemzetek Ligájában az észtek vendégeként lejátszott 3-3-as döntetlenre. - "Száz százalékban fel kell készülnünk lehetőségeinkhez képest arra, hogy esélyünk legyen az ellenfeleinkkel szemben."

Marco Rossi leszögezte, a legkomolyabb kihívás, hogy négy hónappal később találkozik újra a játékosokkal, hiszen bár az OTP Bank Liga menetrendjének kisebb átalakításával szervezhetne összetartást a Magyarországon játszókkal, a légiósokat nem lehet minden ilyen eseményre elhívni külföldi klubjuktól.

"Sikeresek szeretnénk lenni, nagy lehetőség a hazai rendezés. Nem könnyű az út, de a részvétel a célunk és a vágyunk, hiszen ki tudja, hogy mikor lesz Budapest újra egy ilyen torna rendezője" - fogalmazott. Hozzátette, az Eb-szereplés kiharcolása edzői pályafutása egyik legnagyobb sikere lenne.

Az Eb-selejtező a megújuló kvalifikációs szabályok miatt mindössze nyolc hónapig tart. Az öt-öt ötcsapatos és hatcsapatos csoportból az első két-két helyezett jut ki a kontinensviadalra, amelynek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest is. A magyar fővárosban három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor. 

A selejtezőt követően a kijutásról lemaradó csapatok közül a Nemzetek Ligájában elért helyezések alapján további 16 válogatottnak lesz esélye kiharcolni az Eb-részvételt a rájátszásban, közülük négyen lesznek résztvevői az Európa-bajnokságnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?