Fotó: AirCar
Világsztárral a fedélzetén szállt fel először a szlovák repülő autó (VIDEÓ)
Az autó mindössze három perc alatt képes átalakulni repülővé.
Először szállt fel utassal a Szlovákiában kifejlesztett AirCar: a jármű fedélzetén a pilóta mellett az elektronikus zene világsztárja, Jean-Michel Jarre kapott helyett.
Az eseményre azért került sor, mert május közepén Pozsonyban rendeznek egy nagy tudományos fesztivált, amelynek nyitókoncertjét majd Jarre tartja, de fellép Bryan May is. Az esemény részeként adják át a Stephen Hawking-érmet, és több Nobel-díjas tudós is részt vesz a rendezvényeken.
A repülést a pöstyéni repülőtéren tartották meg. Az AirCart a tervezője, Štefan Klein vezette, és összesen kétszer szállt fel a levegőbe.
Néhány napja a KleinVision tervezőcég bejelentette, hogy eladta a repülő autó felhasználásának jogait a kínai Hebei Jianxin Flying Car Technology vállalatnak. A tervező, Štefan Klein azt is elmondta az üzlet kapcsán, hogy az AirCart Kínában fogják gyártani.
Az AirCart egy BMW-motorral szerelték fel, hétköznapi benzint fogyaszt, és szűk két és fél percbe telik repülővé alakítani. Használatához pilótaigazolvány szükséges. A jármű olyan futópályán tud fel-, illetve leszállni, amilyet a kisrepülők is használnak.
(HVG)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.