Zuzana Čaputová Rudolf Schusterrel találkozott Kassán (FOTÓK)

schuster caputova

Zuzana Čaputová államfő befejezte e heti kelet-szlovákiai körútját, zárásképpen Rudolf Schuster államfővel találkozott, valamint a Šafárik Egyetem újságíró- és politológushallgatóival beszélgetett a sajtószabadság jelentőségéről a demokráciákban.

„Nagyon jól érzem itt magam, különleges az itteni atmoszféra, és bizonyos értelemben egészségesebb is – kicsit eltávolodni a pozsonyi várdombtól” – mondta az államfő, keleti körútját értékelve.

Az államfő az elmúlt napokban Kassán, Eperjesen és Ólublón (Stará Ľubovňa) is járt. „Rendkívül ügyes és tehetséges emberekkel találkoztam, fiatalokkal, idősekkel, középkorúakkal, mindig szívesen jövök ide, és visszatérek majd akkor is, ha már nem leszek az elnöki palotában” – mondta az államfő.

Azt is hozzátette, nagyon jó hangulatban zajlott a Rudolf Schusterrel való találkozó, és mindketten egyetértettek abban, hogy június után, Čaputová megbízatási idejének leteltével is sort kellene kerítenie ilyenekre. A volt államfő januárban töltötte be a 90-et. Čaputovának megköszönte, hogy felkereste Kassát, és az elnöki hivatalban végzett munkájáért is köszönetet mondott. „Ráadásul közös nevezőre jutottunk Kassa egyes problémáinak kezelését illetően, de erről még korai lenne beszélnem” – mondta újságíróknak Schuster.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?