Rózsa

KENÉZ BORBÁLA

S van rózsaliget is, ilyet nemes gondolkodású emberek létesítenek, általában nem maguknak. Peéry (Limbacher) Rezső apja Pozsony híres ligetében hozott létre ilyet, már nincs meg, természetesen. Nemesítésre nem szoruló, rózsaszín, pomponszerű virágok seregét hajtó talajtakaró bokorrózsát azonban faluhelyen még gyakran lát az ember, s persze vidéke válogatja, de azért minden táj ragaszkodik a maga rózsáihoz.

Legelőbb a vadrózsa virágzik, fehéren és halvány rózsaszínen, hogy utolsóként, mint előkelőbb rokona, a japán rózsa (Rosa rugosa) az érett és pirosas-narancssárga bogyóival is díszítsen. Egyébként meg minden szép a rózsán, olyan fajta is van, amelyiknek az óriás tüskés szárát csodáljuk meg. A ritka virágok egyike (a levendula a másik), amelyik a meszes talajt kedveli. De kedvére való minden törődés, nagyon szereti, ha kényeztetik: jólesik neki a tűző napfény, a gyakori és bőséges csapadék, a szerves trágya, leveleinek permetezése, hajtásainak visszametszése – az átültetésen kívül minden kertészeti kísérlet, spekuláció és többletmunka hálás alanya.

Akik értenek hozzá, maguk nemesítik, egyedi új fajtákat teremtve, a legtöbben beszerzik a nekik tetszőt. Ennek két főbb módja van: megvásároljuk a kiszemelt, áruházi konténeres példányt, amely lényegében bármikor elültethető, ha folyamatosan öntözzük, s megered, ha legalább az első télen földből kúpszerű halmot húzunk rá. A másik, sokkal természetesebb eljárás, ha a rózsánkból vagy a szomszéd rózsájából új egyedet gyökereztetünk magunknak. Amely módszer nemcsak azért szerencsés, mert elkerülhetjük vele a tájidegen példányokkal való fölösleges vesződést, hanem mert a kifejlett, többéves alanyt alaposan szemügyre tudjuk venni, s külleméből, termetéből megítélhetjük, milyen lesz a majdani példányunk. Az elvirágzott végű hajtásra lesz szükségünk, nagyjából egy húsz centiméteres darabra. A magházas virágot a tetejéről lecsípjük, az aljáról pedig a leveleket vesszük le – elég, ha csak a két felső szembenálló marad. A fortélyosak kalapácsos hajtást törnek, ez olyan, amelyiknek az alján marad némi fás rész az anyanövényből, a még fortélyosabbak ezt be is vágják, a legfortélyosabbak szaporítóközegbe (a boltban Stimulátor néven kapható) mártják.

Mindezt bátran elhagyhatjuk: ha a szálat homokos talajba dugjuk, beöntözzük, s átlátszó burával lefedjük a páratartalom megtartása végett, akkor őszre vagy akár hamarabb is nagy valószínűséggel szép gyökeret ereszt. Addig is nedvesen tartjuk körülötte a talajt, a burát lehetőleg nem emelgetve. Ha nem cserépbe, hanem az állandó helyére szúrjuk le, egy gonddal kevesebb. Ha meszszebbről hozzuk a hajtást, az ültetésig nedvesen tartjuk, s addig nem csupaszítjuk le.

Metszeni elég ősszel vagy a tél beállta előtt, közben csak alakító metszésre van szüksége, meg az elvirágzott vagy megsérült részek, az esetleges vadhajtások eltávolítására, az időnkénti hajtásválogatásra. Az elvirágzott végeket ne közvetlen a legfelső meghagyandó levél fölött metsszük, hanem legalább másfél centiméterrel följebb. A kúszó- és futórózsák karbantartása is hasonló, ezeknél viszont ügyelni kell az elöregedő vagy felkopaszodó szárak folyamatos ifjítására. Elvirágzás után egy-egy mélyebb, erősebb metszést is ejthetünk a tövön, főként ha sérült vagy száradó vagy betegebb résztől szabadulunk meg így, vagy ha szellősebb, világosabb bokorra vágyunk, s persze ha a tövet új hajtásra kívánjuk serkenteni. Mindig csak módjával, érzékkel.

Bizonyos rózsabokrok igazi szépsége metszetlen voltukban tárul föl.