A magánfogyasztásra történő állattenyésztést megkönnyítő törvénymódosításnak sokan örülni fognak

4381231

Az állategészségügyi törvény módosításának tervezetét Rudolf Huliak (SNS) és Zuzana Matejičková (Smer) parlamenti képviselők nyújtották be.

A benyújtott törvénymódosítás célja, hogy lehetővé tegye a magántenyésztők számára meghatározott számú haszonállat tenyésztését saját fogyasztásra, az állategészségügyi hatóság által kiszabott szankció vagy bármilyen diszkrimináció nélkül

– pontosítottak a képviselők.  

Emlékeztettek arra, hogy a jelenlegi állategészségügyi jogszabály értelmében minden állattenyésztőnek regisztráltatnia kell állattartó gazdaságát, és viselnie kell az ezzel járó kötelezettségeket, amelyek be nem tartása szankciókat von maga után. 

A haszonállatokra veszélyt jelentő megbetegedések lehetséges kockázatát a tervezet a tartott állatok maximális számának és a természetes személy felelősségének meghatározásával küszöböli ki

– mutattak rá a képviselők.  

Figyelembe véve az élelmiszer-önellátás terén jelenleg tapasztalható fejleményeket és az élelmiszerárak infláció miatti erőteljes emelkedését, a képviselők szerint a saját fogyasztásra szánt állattenyésztés megkönnyítése sok szlovákiai család számára jelentős előnyökkel járhat. Emellett csökkentheti az úgynevezett feketegazdaságok számát, mivel sok tenyésztő nem is ismeri a jelenlegi jogszabályokat.  

A petíció benyújtói szerint az államnak támogatnia kellene a hazai tenyésztőket, és elsőbbséget kellene biztosítania számukra a külföldi szövetkezetekkel és hús- és állati termékeket feldolgozó üzemekkel szemben, amelyek elárasztják a szlovákiai piacot rossz minőségű és egészségtelen termékekkel. 

Az állattenyésztés minimális mértékű megkönnyítése a természetes személyek – nem vállalkozók – számára nemcsak a lakosság élelmiszer-önellátását és a háziállat-tenyésztésre szánt földterületek hatékony kihasználását támogatja, hanem közvetve kulturális örökségünkre és a természettel való kapcsolatunkra is épít

– tették hozzá. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?