Bővítenék a polgárőrséget Királyhelmecen

Bővítenék a polgárőrséget Királyhelmecen
Királyhelmec |

Újabb pályázatot nyújtott be a város, mellyel a polgári rendfenntartó szolgálat létszámának bővítéséhez kérnek állami támogatást.

 

Mórocz Péter, a városi hivatal projektmenedzsmenttel és városmarketinggel foglalkozó osztályának vezetője lapunknak elmondta, tavaly óta szolgálnak polgárőrök a településen. Akkor erre a célra, ugyancsak egy sikeres pályázattal 151 206 euró támogatást kapott a város, amit 5%-os önrésszel (7560 euró) egészítettek ki. A projekt feltételeinek eleget téve az alkalmazottakat úgy választották ki, hogy a járőrszolgálatot teljesítő hat alkalmazott közül négy roma származású legyen. Ezeknek az embereknek a bérét három éven keresztül teljes egészében a belügyminisztériumtól kapott hozzájárulásból fedezik, illetve ebből a pénzből felszerelést és ruházatot is vásárolhattak. A polgári rendfenntartó szolgálat tagjai a járőrözés során kiemelt figyelmet fordítanak a szociálisan nehéz helyzetben lévő családok lakta városnegyedekre. A reggel 6-tól 16, illetve 12-től 22 óráig tartó szolgálatuk során, ha szükségesnek ítélik, az állami vagy a városi rendőrök segítségét is igénybe veszik. Munkájuknak köszönhetően javult a közbiztonság a városban, ezért is döntött a település vezetése a projekt folytatása mellett.

 

Kapcsolódó cikkünk

Az osztályvezető tájékoztatása szerint az új járőrök alkalmazása során azonban gondot jelentett volna, hogy a mindenkori minimálbér-emelkedés és a fizetésre elnyert támogatás összege közötti különbséget a városnak kellett volna állnia. A döntéshozók változtattak a pályázat feltételein, ezzel ez a probléma megoldódott. Királyhelmec a héten új pályázatot küldött a belügyminisztériumba, melyben 279 800 euró támogatást kér. Az önrésszel kiegészített 294 500 euróból további hat személyt alkalmaznának, akiknek a tervek szerint legalább a fele szintén roma származású lenne. Ha a város sikerrel jár, a 12 polgárőr fizetésére és felszerelésére 2020 december végéig meglennének a feltételek, a bővített létszámmal pedig akár már a jövő év elejétől elláthatnák feladataikat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?