A Smer csontvázai

<p>Paradox helyzetbe kerülhetnek a kormány smeres miniszterei, amikor smeres elődjük által hátrahagyott csontvázakba botlanak a minisztériumokban.&nbsp;</p>

Kérdés, hogy hányan vállalják a konfliktust a párton belüliekkel, hányat tudnak rákényszeríteni a koalíciós partnerek, hogy végére járjanak az előző kormány által hátrahagyott botrányos ügyeknek, vagy nekilássanak az elodázott feladatok megoldásának.  Az állatorvosi ló mindenképpen az egészségügyi minisztérium, amely a botrányokban és a reformok halasztgatásában is élen járt. Tomáš Drucker egészségügyi miniszter lehet a próbája annak, hogy az új kabinet mennyire gondolja komolyan a prioritások megvalósítását és a botrányos ügyek kivizsgálását. Elég csak az állami Általános Egészségbiztosító botrányos szerződéseire, a kórházak félmilliárd eurós tartozására, az ehealth, az elektronikus egészségügyi vagy a diagnózis alapú finanszírozási rendszer bevezetésére gondolni. A botrányok kivizsgálásával és a már valóban halaszthatatlan reformok megvalósításával is sok, korábban az egészségügyből jól élő vállalkozó vagy Smer-közeli ember tyúkszemére léphet a miniszter. Az elmúlt négy év két egészségügyi minisztere, Zuzana Zvolenská és Viliam Čislák ugyan párton kívüliként vezette a tárcát, de a háttérben ott sötétlett Pavol Paška volt házelnöknek, a Smer kassai erős emberének az árnyéka.  A miniszter belépője nem sikerült rosszul: kinevezése után felmondta a tervezett elektronikus egészségügyi kártyákhoz kapcsolódó informatikai rendszer megvalósítására vonatkozó, mintegy 18 millió eurós szerződést, amelyet már a választások után írt alá a minisztériumhoz tartozó egyik intézmény. De a meccs még nincs lejátszva, mert a szerződést ugyan felmondták, de az ilyen esetre bekészített szerződési záradék az árral azonos kötbért határoz meg arra az esetre, ha a szerződést felbontanák… Vagyis a cég így még jobban jár, hiszen dolgoznia sem kell a pénzért.  Nem lesz könnyű az előző miniszterek által beültetett káderekkel sem. Bár Monika Pažinková, az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal vezetője önként távozik, és várhatóan befejezi pályáját az Általános Egészségbiztosító élén az ősszel kinevezett, a gyanús szerződések miatt menesztett Marcel Forai helyét elfoglaló Miroslav Vaďura is. Drucker feladata az lesz, hogy helyettük hiteles, Smerhez, Pavol Paškához nem köthető embereket találjon. De nem is ez lesz a legnehezebb lépés. Személycserékre van szükség az állami mamutkórházak élén, hiszen az igazgatók többsége jobb esetben csak tehetetlenül nézte, rosszabb esetben aktívan segítette az intézmények eladósodását. Ennél is nagyobb feladat azonban a reformok megkezdése. Akkor látszik majd meg, hogy Fico és koalíciós partnerei komolyan gondolták-e, hogy az egészségügyi tárca élére olyan válságmenedzser kell, aki komolyan kézbe veszi az egyre nagyobb válságba csúszó tárcát. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?