Zöld lámpára vár a vén bakancsos

Hét év nem nagy idő, Dráfi Mátyás mégis sokkal többnek érzi, hiszen rengeteget dolgozott – de nem a Komáromi Jókai Színházban. A bemutatókon ugyan ott ült, csak éppen felkérésre hiába várt. Egészen mostanáig.

„Nem estem ki a színészi létből egy napra sem – közli derűsen –, volt munkám folyamatosan. Máshol, másokkal játszottam, és időnként egy-egy televíziós produkcióba is bekerültem. Nem tagadom, a szívem és a lelkem itt volt a falak között. Mindig is a színházhoz tartozónak véltem magam. Akkor is, ha éppen nem számoltak velem. De most, hogy igazgatóváltás volt, újra gondolnak rám. Örülök is nagyon. Gál Tamás, a társulat vezetője a régi tagokról sem feledkezik meg. Szüksége van ránk. Én meg boldog vagyok, hogy most Varsányi Marikával is játszhatok.”

Szigeti József darabja, A vén bakancsos és fia, a huszár népszínmű a javából. Horváth Z. Gergely rendezésében 1985-ben tévéjáték készült belőle. A csavaros eszű vén bakancsost Páger Antal formálta meg, Fricit, a nagyravágyó kocsmárosné fiát Eperjes Károly, aki most a rendezést vállalta magára Komáromban.

„Novemberben kezdtük el a próbákat, február 26-án került volna színre a darab, de előtte egy héttel ismét előjött a vírusmizéria, így óvatosságból és fegyelmezettségből elhalasztottuk a bemutatót. Az utolsó próbát azonban felvették videóra, hogy könnyebb legyen majd a folytatás, ha úgy tetszik a felújító próba. Délelőtt is, este is folyt a munka egész idő alatt, de egy nap mégis dönteni kellett, mert a helyzet senkinek sem kedvezett. Most még nem is sejtjük, mikor lehet megtartani a bemutatót. Az igazgató úr azt mondta, amint kinyílik a világ.”

Dráfi Mátyás hosszú pályája során hasonló esetre eddig nem volt példa.

„Semmilyen kényszerszünetet nem éltem még meg, azért is érint ennyire érzékenyen a helyzet. Egy éve tart már ez a lehetetlen állapot, ezért nem sikerült még nyélbe ütnöm a Háry Jánost, amit én rendezek. De negyven emberrel nem lehet próbálni, kockázatos lenne.”

A népszínmű, mint műfaj, közel áll az egyéniségéhez.

„Szeretem, mert általában tele van dalokkal, tánccal, zenével. Arról nem is beszélve, hogy egy népszínművet nem nagyon lehet kiforgatni. Az ember tragédiájából azzal a megjegyzéssel, hogy elavult, ki tudnák hagyni azt, hogy Ember küzdj, és bízva bízzál! De már a Lenni, vagy nem lenniről is le tudna mondani egy-egy rendező a Hamletben. Van, aki feleslegesnek érzi, mondván, hogy mindenki ismeri. Ezek dühítő érvek, amelyekkel egyáltalán nem értek egyet. A moderneskedéstől kitör a frász. A vén bakancsos… esetében az jelentett pluszörömet, hogy Eperjes Károly rendezi a darabot. Eddig is nagyon élveztem vele a munkát. Elmondta, mit szeretne látni, azon belül pedig hagyott bennünket dolgozni. Alkotótársának tekint bennünket. Nem a klasszikus rendezőt látom benne, aki pontosan kijelöli a színész helyét a színpadon, hogy te ide mész, te meg oda állsz! Ő a szituációból indul ki, aszerint mozgatja a figurákat. Rendezőként eddig nem ismertem őt, színészként viszont régóta kedvelem. A hídember Széchenyijeként fantasztikus volt, de A legényanyában és a Redl ezredesben is tetszett. Miközben olvastuk a darabot, vázolta az elképzeléseit, mi rögzítettük az instrukcióit, de ha szükségét éreztük, a színpadi próbákon változtatott rajtuk. Elvégre más látni, és más elképzelni valamit. És van még egy örömöm a darabbal kapcsolatosan. Itt vannak a főiskolások. Az utánpótlás. Bencsík Stefánia és Hostomský Fanni. De nagyon a kedvemre való Matusek Attila is, aki az én huszár fiamat játssza. Ő hat évig volt a szombathelyi színház tagja, onnan jött haza. Nagyon remélem, hogy itt maradnak Komáromban, és nem kacsingatnak másfelé.”

Sugár Mihály, a furfangos észjárású, kiöregedett magyar baka, aki túljár a zsugori kocsmárosné eszén, remek figura. Dráfi Mátyás színészi palettáján egy újabb főszerep.

„Kitűnő karakter. Van mit megmutatni benne. A fiával éldegélnek ketten, de amikor behívják őt, ott marad egyedül. Sugár Mihály kiszolgálta a háborút, és lecsámpásodott. De nem azért, mert Szigeti József így írta meg, hanem mert én vagyok csámpás. Jó a szöveg, mindennap átnézem. A feleségem sürget is olykor, hogy még mindig nem vetted át, szövegezzetek már! Ugyanis Maja Virág, a kisebbik unokám végszavaz nekem. Tizenhárom éves. Nagyon élvezi, hogy segíthet a tanulásban, de Isten őrizz, hogy színésznő legyen belőle! Elég egy komédiás a családban.”
Pár héttel ezelőtt A kórház című, készülő szlovák sorozatban is szerepet kapott.

„Egy öreg, tolószékes zsidó ember szerepében tűnök majd fel, aki megjárta a poklok poklát. Nem tudom, kinek az ötlete volt, a forgatókönyvíróé vagy a rendező figyelmessége, hogy föl-le tologatnak a kórházban, de számomra ez nagyon kényelmessé tette a munkát. És itt is volt egy bónusz. Két fiatal, tehetséges magyar kollégával találkoztam a kamera előtt. Uzsák Dávid egy pályakezdő orvost, Kanócz Zsuzsa már egy komoly doktornőt játszik a történetben. Mindkettőjükre nagyon büszke vagyok.”

Hogy A vén bakancsos… mellett mi foglalkoztatja a leginkább a hetvennyolc éves komáromi színészt? Régi álma, a Háry János színpadra állítása.

„Remélem, összejön ebben az évben – mondja. – Már körbetelefonáltam mind a negyven emberemet, hogy készüljenek, amint zöldet kapunk, már megyünk is tovább, folytatjuk a munkát.”