ZENEZÓNA

Baleset okozta a rapper halálát
Pimp C-t december 4-én holtan találták egy Los Angeles-i szállodaszobában. Akkor csak azt lehetett tudni, hogy a testén nem voltak külsérelmi nyomok.

Baleset okozta a rapper halálát

Pimp C-t december 4-én holtan találták egy Los Angeles-i szállodaszobában. Akkor csak azt lehetett tudni, hogy a testén nem voltak külsérelmi nyomok. A halottkém múlt héten nyilvánosságra hozott jelentése szerint a rapelőadó baleset áldozata lett: alvás közben légzészavar lépett fel nála javarészt a vérében nagy arányban talált köhögéscsillapító gyógyszerek miatt. A texasi zenész 1973. december 29-én született Chad Butler néven. A Bun B-vel alkotta UGK nevű formációjának visszatérő, a duó teljes nevét viselő Underground Kingz című nagylemeze tavaly augusztusban jelent meg, és az amerikai eladási lista élén debütált. A két rapper 1988-ban mutatkozott be a The Southern Way című albummal. Az áttörést az 1992-es Too Hard To Swallow című korong hozta meg számukra. A 2002 szeptemberében boltokba került stúdiólemezük, a Side Hustles után szétváltak útjaik, Pimp C-t ugyanis börtönbüntetésre ítélték a többi közt illegális fegyvertartás miatt. Szabadulását követően szólókarrierbe kezdett. Két albumot adott ki: 2005-ben a Sweet James Jones Stories, 2006-ban a Pimpalation címűt, ezután újra életre hívta Bun B-vel a UGK nevű formációt. (pj)

Weller nélkül is megy a szekér

Az 1982-ben feloszlott legendás The Jam két tagja egy ideje ismét együtt zenél az egykori frontemberük, Paul Weller nélkül. Bruce Foxton basszusgitáros és Rick Buckler dobos Russell Hastings énekes–gitárossal és Dave Moore gitáros–billentyűssel kiegészülve alkotja a From The Jam nevű együttest. Hamarosan megjelenik a zenekar egyik tavalyi londoni fellépését megörökítő DVD, és a zenészek várhatóan az év vége felé stúdiólemezzel is előrukkolnak. „Sok ötletünk van, meglátjuk, mi sül ki belőlük. Nem kapkodunk, hiszen nem vagyunk időpontokhoz kötve. Nyomás sincs rajtunk, nyugodtan dolgozhatunk az elképzeléseinken. Egyelőre kísérletezgetünk, s közben folyamatosan koncertezünk” – nyilatkozta Bruce Foxton. (pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?